14 °C Budapest

Marad az eva jövőre, de brutálisan emelkedik a kulcs

Pénzcentrum
2011. november 14. 12:04

Mégsem törlik el 2012-ben az egyszerűsített vállalkozói adót - dőlt el hétfő délelőtt. Az eva kulcsát és értékhatárát viszont megemelik, az adóemelés minden korábban említettnél nagyobb mértékű lesz- írja az Index.

Jövőre azok evázhatnak, akik éves árbevétele nem haladja meg a 30 millió forintot, míg jelenleg 25 millió forint az értékhatár. Az adókulcs a mostani 30 százalékról 40 százalékra emelkedik - dőlt el a Fidesz frakció ülésén.

Az evát mindkét kormánypárti képviselőcsoport szerette volna megtartani, ugyanakkor a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági tárca és Orbán Viktor határozottan ellene volt. A Fidesz múlt heti frakcióülése után úgy tűnt, az adó már jövőre megszűnik, bár Lázár János Fidesz-frakcióvezető még akkor is azt mondta: olyan módosító javaslatot dolgoznak ki, amely az adókulcs emelésével 2013-ig meghagyná az egyszerűsített vállalkozói adót.

Az eltelt egy hét végül mégis elég volt ahhoz, hogy a kormánypárti képviselők lenyomják a kormányt. Orbán Viktor a frakcióülés után azt mondta: "ők győztek meg engem". A kormányfő ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy a megállapodás tartalmát Matolcsy György ismerteti majd. Az adó megszüntetésének ügyében politikai kudarcot elszenvedett nemzetgazdasági miniszter azonban a tanácskozásról távozóban azt mondta, Lázár János Fidesz-frakcióvezető ad tájékoztatást az ügyben.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy az adónem sorsa mi lesz 2013 után, tehát hogy a mostani döntés csak egy év haladékot ad-e az evás vállalkozóknak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az evából a 2012-es költségvetés csaknem 180 milliárd forint bevétellel kalkulát. Elvileg ez az összeg most nőhet az adókulcs emelése miatt, de lehetséges, hogy az evás vállalkozók egy része épp az adóemelés miatt magától átlép a normál társasági adós körbe.

HR BLOGGER
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
vezetoi-coaching  |  2025.05.09 11:02
Testvére postjából... Az első, észak-amerikai, US (Chicago) gyökerű, ‘fiatal’ (69…), min. angolul,...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 10. 07:45