18 °C Budapest

Százmilliárdokkal dobálózik a kormány - mit mutat az áfaszámla?

Pénzcentrum
2011. szeptember 19. 16:42

Akár már a szeptember 20-ai áfabevallásukban is visszaigényelhetik a vállalkozások a kifizetetlen számláik után a forgalmi adót. Az Országgyűlés a mai napon egyhangú szavazással elfogadta az Európai Bíróság döntése nyomán megfogalmazott törvénymódosítási javaslatot. Továbbra is homály fedi viszont, hogy emiatt valójában mekkora összeg esik ki a költségvetésből.

Kormánypárti és ellenzéki képviselők egytől egyig megszavazták az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását, és a sürgős kihirdetését. Az elfogadott jogszabály szerint az aktuális áfabevallásokban is visszaigényelhetik a vállalkozások az Európai Bíróság ítélete alapján a ki nem fizetett számlákban szereplő általános forgalmi adót. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint kitöltetlenül hagyni az áfabevallásban a 85. sort, amelyen eddig a pénzügyileg nem rendezett tételeket kellett feltüntetni abban az esetben, ha a vállalkozás visszaigényelte az áfát. (Ha a többletet nem kérte vissza a cég, hanem átvitte a következő bevallási időszakra, akkor ezt a sort nem kellett kitölteni.) 

Angyal József okleveles adószakértő szerint már az augusztus 22-ig esedékes áfabevallásokban is jogszerűen megtehették a vállalkozások, hogy egyszerűen üresen hagyták az említett sort, mivel az Európai Bíróság július 28-án kimondta, hogy a magyar áfatörvény vonatkozó passzusa sérti az uniós irányelvet.

Az Európai Bíróság döntéséről KATTINTS! Jöhetnek a megszorítások? 100 milliárdot bukott a magyar állam

Az elfogadott törvénymódosítási javaslat szerint egy másik lehetőséget is választhatnak a vállalkozások: október 20-ig külön, erre a célra rendszeresített nyomtatványon igényelhetik vissza a korábban kifizetetlenség miatt visszatartott áfát. Ezt a megoldást az éves áfabevallóknak érdemes választaniuk, akik így korábban hozzájuthatnak az ilyen jogcímen ki nem fizetett áfához, mintha csak a jövő év elején benyújtott bevallásukban kérnék azt vissza.

Az október 20-ai határidő viszont mindenképpen fontos azok számára, akiket korábban megbüntetett az adóhatóság amiatt, mert pénzügyileg nem rendezett számlák után igényelték vissza az áfát. Az érintett vállalkozások a fenti határidőig kérhetnek ismételt ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), ha a terhükre jogerős határozattal adóbírságot vagy késedelmi pótlékot állapított meg a hatóság.

A törvénymódosítás szerint külön késedelmi pótlékot nem igényelhetnek a vállalkozások amiatt, mert az állam 11 éven keresztül használta a forrásaikat. A kifogásolt szabály ugyanis már 2000 óta hatályban van, még az előző Fidesz-kormány vezette be.

KATTINTS! 260 milliárdot bukott a költségvetés - Amnéziás Varga Mihály?

Mit titkol az adóhatóság és a minisztérium?

Szakértők a döntés előtt megpróbálták megbecsülni, mennyit veszíthet a költségvetés, ha elmarasztalja Magyarországot az Európai Bíróság. Ekkor 100 milliárd forintról szóltak a hírek. Majd Varga Mihály, Miniszterelnökéget vezető államtitkár augusztus 28-án a Hír TV Kontraszt című műsorában azt mondta: az első becslések szerint 240-260 milliárd forint közötti összegtől esik el a magyar költségvetés amiatt, hogy a jövőben a korábban ki nem fizetett áfát is vissza kell adni a vállalkozásoknak.

Azóta tényként jelenik meg a kormányzati kommunikációban és a médiában is, hogy 250 milliárd forint áfát kell visszafizetni a vállalkozásoknak az EB-döntés nyomán. A Pénzcentrum.hu egy hónappal ezelőtt kereste meg először a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy tájékoztatást kérjen az adóhatóság rendelkezésére álló adatokról. A NAV nem válaszolt a kérdésünkre, hanem a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz irányított bennünket. A tárcától megkeresésünkre azóta csak automata visszajelző e-mailek érkeztek.

Az áfabevallásban külön soron kellett feltüntetni a pénzügyileg nem rendezett tételeket, vagyis azt az összeget, amelyet még nem fizetett ki a vállalkozás, tehát nem tudta az áfatartalmát visszaigényelni. Ezt a sort csak akkor kellett kitölteni, ha az adózó a negatív áfa összegét vissza akarta kapni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egy egyszerű összeadó program segítségével az adóhatóság pontosan meg tudná mondani, hogy ezen a soron mekkora összeg szerepel. Ha azt a kérdést szeretnénk megválaszolni, hogy a 2011. évi költségvetést mekkora kifizetés terheli az EB-döntés miatt, akkor meg kell nézni, hogy mekkora összeg szerepel a 2010. december havi, utolsó negyedéves, illetve éves áfabevallásokban a pénzügyileg nem rendezett tételek során - magyarázta a Pénzcentrum.hu érdeklődésére Angyal József.

Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese egy múlt heti sajtótájékoztatón a Pénzcentrum.hu kérdésére közölte: nem tudja nyugodt lelkiismerettel megerősíteni, hogy az EB-döntés nyomán 250 milliárd forintot kell visszafizetni a vállalkozásoknak. Annyit tett még hozzá, hogy a pénzügyileg nem rendezett tételeket tartalmazó sorból nem lehet egyértelműen megmondani, hogy mennyi áfát kellett volna ténylegesen kifizetni a vállalkozásoknak, és mekkora az az összeg, amelyet az adott bevallásban nem kértek volna vissza, hanem átvitték volna a következő időszakra.

Miből lesz pénz az áfakifizetésre?

Orbán Viktor miniszterelnök másfél héttel ezelőtt, a lovasberényi sajtótájékoztatón még azt ígérte, hogy a szeptember 11-i kormányülésen megtalálják a szükséges forrást a 250 milliárd forint kifizetéséhez. Azóta semmi konkrétum nem hangzott el arra vonatkozóan, mégis miből kívánja finanszírozni a kormány ezt a tételt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szeptember 12-én közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kormány még az idei évben kifizetné az Európai Bíróság határozata nyomán aktuális áfavisszatérítést. Az MTI tájékoztatása szerint a minisztérium ekkor is tényként közölte, hogy 250 milliárd forintról van szó. 

Az NGM angol nyelvű, a Széll Kálmán-terv frissítéseként megcímzett tájékoztatója szerint a visszatérítést nem a költségvetés részeként, hanem egyéb, állami eszközökből finanszírozza az állam. Az MTI megkeresésére nem érkezett válasz arra vonatkozóan hogy milyen állami eszközökből is történhet a kifizetés.

A sajtóban megindultak a találgatások arról, hogy ezt a kötelezettséget is a magánnyugdíj-pénztári vagyonból finanszírozná a kormány. A megközelítően 2700 milliárd forintos vagyon jelentős részét azonban már más célokra odaígérte a kormány.

 

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.16 19:15
Mi a fene volt 1904. június 14-én?! Egy regény, egy nagyon híres és hírhedt regény, James Joyce kb....
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?