Szeptembertől változnak a járművezető-tanfolyamok, vizsgák szabályai, az oktatóknak évente továbbképzésre kell menniük. Jelenleg átlagosan 160 ezer forintba kerül a jogosítvány megszerzése, elképzelhető, hogy a változások hatására ez drágulni fog.
A Kossuth Rádió Napközben c. műsorának nyilatkozó szakértők szerint mára elavult a gépjárművezető-képzés rendszere, a tanulók kevés gyakorlati órát kapnak, a tanfolyamok nem készítik fel őket a valódi forgalmi helyzetekre. A kormány ezért szeptembertől változtatna a járművezető tanfolyamok, vizsgák szabályain, az oktatóknak pedig évente szakmai vizsgát kellene tenniük.
Az oktatók azt mondják, nem a folyamatos, kötelező, egyébként pedig már eddig is létező továbbképzésekkel van gond, hanem azzal, hogy az érintettek kimaradtak a döntésekből. A szakma egyébként mára nagyon felhígult, hiszen volt idő, amikor - kis túlzással - szinte bárki lehetett oktató. A telítődés miatt öt éve ugyan moratóriumot hirdettek az oktatóképzésben, de a tanárok nagy része már a nyugdíj közelében van, így előbb-utóbb szükség lesz újakra is.
Kopacsek Katalin, a Magyar Autósiskolák Szövetsége etikai bizottságának tagja is úgy látja, nagyon kevés a ma törvényileg előírt 30 óra vezetési gyakorlat, legalább 45-50 órára lenne szükség ahhoz, hogy valaki biztonsággal mehessen ki a forgalomba. Egyetértett ezzel Székely Gyula vezetéstechnikai tréner is, aki szerint egyre több vezető érzi maga is úgy, hogy nagyobb biztonságra lenne szüksége a volán mögött, így aztán egyre többen is keresik meg továbbképzésért a tanpályákat.
A szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy óriási a különbség az autósiskolák között is, és a választásnál nem feltétlenül ár a legfontosabb szempont, megéri alaposan utánanézni az iskolák eredményeinek is. Hozzátették azt is, hogy az alacsonyabb ár gyakran azt jelenti, hogy bizonyos gyakorlatfajták (éjszakai, országúti vezetés) akár ki is maradhatnak a képzésből, ami valós forgalmi helyzetben akár tragédiát is okozhat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


