22 °C Budapest

Szexi szöszi állást keres, extrém módszerrel + videó

2011. március 29. 17:12

Különös módját választotta az álláskeresésnek egy debreceni hölgy. A fiatal nő a zsúfolt belvárosban, egy táblával a nyakában próbált munkát találni.


A hölgy a Haon.hu-nak elmondta, az álláskeresés szinte minden formájával próbálkozott már - de nem járt sikerrel. A debreceni belvárosban fél óra alatt két névjegykártyát is kapott, többen pedig együttérzésükről biztosították. A lap úgy tudja, a közterület-felügyelők viszont megbüntették a nőt.


A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint február végén az álláskeresők száma 673,6 ezer fő volt, ami az előző hónaphoz képest 1,6%-os (10,7 ezer fős) csökkenést, az előző év azonos időszakához képest pedig 2,2%-os (14,6 ezer fős) emelkedést mutatott.

2011. februárban újonnan bejelentett álláshelyek száma és megoszlása a foglalkoztatás jellege szerint (Forrás: Foglalkoztatási Szolgálat)


Legnagyobb számban álláskeresőt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találunk, előbbiben 80,4 ezer főt, utóbbiban 70,0 ezer főt. Egy hónap alatt az álláskeresők száma a férfiaknál 1,7%-kal, a nőknél 1,4%-kal, a szakképzetleneknél 2,2%-kal csökkent, míg a diplomásoknál 1,3%-os emelkedés figyelhető meg.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.07.07 14:32
(*) Straw man = madárijesztő, ha valaki (tudatosan, vagy nem) félreértelmezi vagy túlságosan leegysz...
hrdoktor  |  2025.07.07 10:16
Bár az év legmelegebb hetei előtt állunk, azért nem állhat meg az élet, meg kell találni a módját, h...
laskainelli  |  2025.07.06 17:46
Egy biztonságos, érzelmileg támogató párkapcsolat szinte szárnyakat adhat. Amikor két ember odafigye...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 8. kedd
Ellák
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 8. 10:32