19 °C Budapest

Minimálbéresek figyelem! Így kerülhettek az adóhatóság célkeresztjébe

2011. március 22. 12:02

Az állami adóhatóság a bevallásban közölt adatok kiegészítésére szólíthatja fel azokat a magánszemélyeket, akiknek a bevallott jövedelme két egymást követő éves bevallási időszak tekintetében sem éri el a mindenkori minimálbért - áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett ellenőrzési kézikönyvben.

Ebben az esetben a felhívás alapján a magánszemélynek nyilatkozatot kell tennie az adóévben szerzett összes jövedelme (bevétele) felhasználásáról (kiadásáról, ráfordításáról, befektetéséről), továbbá annak forrásairól.

Ha az állami adóhatóság valakit bevallásának kiegészítéseként nyilatkozattételre kötelez, ellenőrizheti a más személyekkel közös háztartásra vonatkozó, illetve más személyek törvény vagy szerződés alapján történő eltartásával kapcsolatos azon adatokat, a házastársi (élettársi) vagyonközösséghez tartozó, illetve az adózó használatában lévő vagyontárgyak olyan jellemzőit, amelyek az adózó valós jövedelme (bevétele) felhasználásának és forrásának megállapításához elengedhetetlenek.

Az eljárás során az állami adóhatóság megvizsgálja, hogy a nyilatkozatban megjelölt felhasználásra (kiadásra, ráfordításra, befektetésre) a magánszemélynek a bevallott jövedelme és egyéb forrása nyújthatott-e elegendő fedezetet. Amennyiben a felhasználáshoz a bevallott jövedelem és egyéb forrás nem adhatott elégséges fedezetet, vagy a magánszemély - az adóhatóság külön felhívására - a nyilatkozatban foglaltakat, hitelt érdemlően nem igazolja, akkor az adóhatóság a magánszemély bevallásának utólagos ellenőrzését rendeli el.

A nyilatkozattétel alapján megszerzett adatokat az adóhatóság, ha az adózót nem jelölte ki ellenőrzésre, az erről szóló értesítés postára adását követően haladéktalanul megsemmisíti.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

HR BLOGGER
coachco  |  2025.07.08 18:48
Végre nincs meleg, még tán esik is sok helyen, talán lesz időtök olvasni egy kicsit… [...] Bővebbe...
vezetoi-coaching  |  2025.07.07 14:32
(*) Straw man = madárijesztő, ha valaki (tudatosan, vagy nem) félreértelmezi vagy túlságosan leegysz...
hrdoktor  |  2025.07.07 10:16
Bár az év legmelegebb hetei előtt állunk, azért nem állhat meg az élet, meg kell találni a módját, h...
laskainelli  |  2025.07.06 17:46
Egy biztonságos, érzelmileg támogató párkapcsolat szinte szárnyakat adhat. Amikor két ember odafigye...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?