Az állami cégeknél olyan feszített a bérgazdálkodás, hogy nem mindenhol fér majd bele az OÉT-n elfogadott 4-6 százalékos bruttó béremelési ajánlás - írja a Népszabadság.
Miközben kormány kiemelten figyel arra, hogy a cégek betartsák az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született ajánlást a bruttó bérek 4-6 százalékos emeléséről, az állami tulajdonú vállalatoknál egyedül a minimálbér emelése tekinthető kőbe vésettnek. A Népszabadság úgy tudja, sokkal inkább bérbefagyasztás, létszám-racionalizálás vár a társaságokra.
A fejlesztési miniszter egyik leveléből kiderül: inkább bérbefagyasztás, létszám-racionalizálás vár e társaságokra. A lap úgy tudja, olyan szigorúan veszik a bértömeg-gazdálkodást, hogy a többségi állami tulajdonú cégek vezetői idén elesnek a prémiumtól, ha a vállalat túllépi az üzleti tervben meghatározott bértömeget.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


