Lebukott a nyugdíjügynök! Félmilliós bírság Tápainénak

2011. január 17. 11:47

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kérelemre indult fogyasztóvédelmi eljárása során Tápainé Palotás Zitát, az Allianz Hungária Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár egykori tagszervezőjét 500 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte. A tagszervező alkalmi munkát hirdetett fiatalok számára, ám azzal párhuzamosan megfelelő tájékoztatás nélkül léptette be őket a magánnyugdíjpénztárba is.

A felügyelethez fordult ügyfél alkalmi szórólapozásra jelentkezett egy Szentes-Csongrád-Kunszentmárton térségében kiadott hirdetési újság 2010. július 15-i számában megjelent hirdetése alapján: "Diákok, pályakezdők! Alkalmi, egyszeri szórólapozás. Érd: csütörtök-péntek 8-16 óráig. xxx-es telefonszámon." A telefonszámon történő egyeztetést követően egy nem működő üzlet üres helyiségében került sor a találkozóra a hirdetővel, ahol egyszeri szórólapozásról állapodtak meg.

A munka elvégzéséért az ügyfél előre kapott ezer forintot. Munkavégzéssel indokolva, utólag, tájékoztatás nélkül kérték el tőle a személyi azonosító igazolványát és aláírattak vele három nyomtatványt, amit az ügyfél nem olvasott el, hiszen a hirdetés a szórólap szétosztásáról szólt. A szórólapozást követően az ügyfél édesanyja is felvette a hirdetővel a kapcsolatot. Így derült ki, hogy az ügyfelet szórólapozás ürügyén az Allianz magánnyugdíjpénztári ágazatába léptették be, melynek igazolásaként 2010. augusztus 10-én kézbesítették neki a pénztári tagsági okiratot.

A fogyasztóvédelmi eljárás során a felügyelet megállapította: a tagszervező az általa feladott hirdetésben kizárólag alkalmi, egyszeri szórólapozásra, tehát munkavállalásra hívta fel az ügyfelet. A magánnyugdíjpénztári tagsági jogviszony létrehozásának lehetősége semmilyen formában nem jelent meg a hirdetésben, s annak lehetőségére az ügyfél nyilatkozata szerint a tagszervező az első telefonos érdeklődésekor sem hívta fel a figyelmét. A tagszervező a fogyasztóvédelmi eljárás során arról tájékoztatta a felügyeletet, hogy a tagsági jogviszony létrehozását megelőzően megadta a megfelelő tájékoztatást az ügyfél részére. Ezt azonban nem tudta bizonyítani, s az általa megnevezett magánnyugdíjpénztári tájékoztató ügyfél által aláírt példányát felhívás ellenére sem bocsátotta a Felügyelet rendelkezésére.

A fentiek alapján a felügyelet megállapította, hogy a tagszervező magatartásával megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A felügyelet ezért 500 ezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a tagszervezővel szemben. A felügyelet a jogsértést oly súlyosnak minősítette, hogy a tagszervezővel szemben a maximálisan kiszabható bírságot tartotta a jogsértés súlyával és körülményeivel arányban állónak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

HR BLOGGER
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
vezetoi-coaching  |  2025.06.13 10:21
7 érvelési hiba/zsákutca egy példán keresztül (csak 6-ot mentettem el a lenti video-ból, feladat,...
hrdoktor  |  2025.06.12 10:17
A nyári hónapok beköszöntével egymás után teremnek a friss, illatos, tápanyagdús zöldségek és gyümöl...
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?