Csődeljárást rendeltek el a hűtőgépeket gyártó Helkama-Forste ellen - közölte honlapján a finn tulajdonú társaság. Az MTI információi szerint a termelés megszűnésével 112 ember veszíti el munkahelyét, a csoportos létszámleépítést a cég már bejelentette a munkaügyi központban.
A vállalatnál nem cáfolták a hírt, azonban közölték: semmilyen sajtónyilatkozatot nem kívánnak tenni és ahhoz sem járultak hozzá, hogy az ügyvezető neve a nyilvánosság előtt megjelenjen.
A Helkama 2008 májusában jelentette be, hogy tatai telephelyét 4 millió eurós beruházással bővítve Magyarországra költözteti az európai központot, norvégiai és finnországi gyárát pedig bezárja, Tatán akkor 220 ember dolgozott.
Tavaly ősszel 2,1 millió euróval emelték meg a tatai cég törzstőkéjét a Helkama honlapjának közlése szerint. A vállalat vezetői arra számítottak, hogy fejlesztéseik a nemzetközi sör- és üdítőital gyártók partnereként megerősítik a cég pozícióit.
A Helkama-csoport Finnország egyik több mint száz éves családi vállalkozása, érdekeltségei vannak az autókereskedelemben, a kerékpárgyártásban és kábelek előállításában. A hűtőgép-üzletágnak Magyarországon kívül Oroszországban, Vyborgban van gyára, a 360 fős üzemben az orosz piacra gyártanak kereskedelmi hűtőket.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tatai telephelyen 1990-ben alapított vegyesvállalatot a Fjord Kisszövetkezet és az Agroker, a cég az orosz piacra termelt. A társaság 1992-ben csődbe ment, a tagokat a Helkama kivásárolta.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


