Az exfeleség lesújtott a milliárdos lottónyertesre

2010. november 22. 16:58

Elveszítette lottónyereményének egy részét az az angol férfi, akitől volt felesége 8 millió fontot (2,5 milliárd forintot) követelt tíz évvel a válást követően.  Az 56 millió fontos (18 milliárd forintos) jackpot minden idők harmadik legnagyobb nyereménye volt a szigetországban. 

Wendy, az exfeleség beperelte volt férjét, Nigel Page-t, aki 2010 februárjában megnyerte EuroMillions jackpotot. Az asszony még 2000-ben hagyta el férjét egy másik férfiért, és magával vitte az akkor 3 éves kislányukat is.

A fődíj egy részére azért tarthatott igényt a volt kedves, mert a váláskor nem rögzítették, hogy amit ezután szereznek jövedelmet, abból a másik fél már nem részesülhet. 

A 43 éves nő 2 millió fontot (640 millió forintot) kapott a bíróságon kivül, de még nyolc millió fontot követelt. Wendyhez, amint eljutott volt férje szerencséje, azonnal rohant az ügyvédhez, hogy a lehető legnagyobb összeget szakítsa le Nigelről. 

Wendy ünnepelni készül

A 10 millió fonton felül még havi 2000 fontos (640 ezer forintos) gyerektartást is kiharcolt magának Wendy.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nigel a szakítást követően több évig élt magányosan. A nyeremény átvétele után azonban újra házasodott, és sajnálatát fejezte ki, hogy szerinte ő az első olyan angliai lottónyertes, akitől ily módon vették el nyereménye egy részét. 

Nigel új kedvesével egy hatágyas, 4 millió fontos (1,3 milliárd forintos) kastélyba költözött, Liz Hurley szomszédságába. A régi 235 ezer fontot érő házukat pedig a takarítójuknak adták.


 

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.09 11:02
Testvére postjából... Az első, észak-amerikai, US (Chicago) gyökerű, ‘fiatal’ (69…), min. angolul,...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?