A Magyar Nemzeti Bank ösztöndíjpályázatot hirdet nappali tagozaton tanuló, kiemelkedően tehetséges roma diákok számára. A pályázattal a jegybank három felsőfokú, tanulmányait valamely pénzügyi/gazdasági intézmény alapszakán kezdő diák tanulmányainak anyagi támogatását vállalja - tájékoztatta lapunkat az MNB.
A közlemény szerint a Magyar Nemzeti Bank fontos feladatának tartja, hogy törvényben rögzített alapfeladatain túl, társadalmi felelősségvállalása részeként, felhívja a figyelmet a hátrányos helyzetűek problémáira és kiálljon az esélyegyenlőség elve mellett. Ennek keretében évek óta elősegíti a tehetséges, roma származású fiatalok közép és felsőfokú iskolai teljesítményének elismerését, lehetőséget biztosít számukra a kötelező, vagy önszorgalomból kezdeményezett szakmai gyakorlat eltöltésére is. Az ösztöndíjprogram keretében a bank összesen 14 diákot támogat.
Az ösztöndíjjal elsősorban a hátrányos helyzetű, vidéki településekről érkező, roma identitásukat vállaló diákok számára szeretnének segítséget nyújtani, így ezen feltételek az elbírálás során előnyt élveznek.
A pályázatra azon tanulók jelentkezését várják, akik a 2010/2011-es tanévben kezdik meg felsőfokú alapfokú tanulmányaikat valamely pénzügyi/gazdasági oktatási intézményben. A pályázat elbírálását követően három diák számára nyílik lehetőség a programban való részvételre.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


