Csehország 60 év után teljesen leválik az orosz Barátság kőolajvezetékről, és átáll a nyugati irányból érkező kőolaj felhasználására.
A világ 100 országát rangsorolta az amerikai Newsweek magazin azon szempont szerint, hogy egy most születő csecsemő a Föld mely pontján indul a legjobb esélyekkel az életben. A kimutatás egy újfajta kezdeményezés, mely több különböző korábbi tanulmányt, rangsorolást fog össze.
A világ mely országában élhet egy ma születő újszülött élete során a legjobban? Erre a kérdésre kereste a választ az amerikai Newsweek magazin. Az újságnak dolgozó szakértők egy 100-as listát állítottak össze, rangsorolva a világ országainak egy jelentős részét, az egyes államok által kínált várható életminőség alapján.
A végső összesített rangsor öt fő kategória részeredményeiből alakult ki. A kategóriák között szerepel: nemzetközi tesztek alapján az oktatás színvonala, WHO adatok alapján az egészségügy színvonala és az emberek egészségi állapota, valamint az ország által kínált életminőség. Utóbbi csoporton belül olyan résztényezők szerepelnek, mint például az ENSZ kimutatása az országon belüli jövedelmi különbségekről, a Világgazdasági Fórum nemek közötti egyenlőséget vizsgáló adatai vagy a Világbank extrém szegénységben - napi 2 dollár alatt - élőkről készített tanulmánya, de ide vették például a nemzetközi kimutatásokat az egyes országokon belüli 100 ezer lakosra vetített emberölések számáról és a munkanélküliség arányáról is.
További két fő rangsorolási szempont volt az ország gazdaságának és politikai környezetének vizsgálata. Előbbi csoportban például az egy főre jutó GDP változása, a vállalkozások életképessége, vagy a kutatás-fejlesztésre fordított összegek szerepelnek. Utóbbinál pedig többek között a politikai stabilitás, a szabadságjogok megléte vagy a választásokon való részvételi arány számít.
A skandinávok az élmezőnyben
Az összeállítás szerint a világ három legjobb országa sorrendben Finnország, Svájc és Svédország. Őket Ausztrália és Luxemburg és Norvégia követi. Nem meglepő módon elmondható, hogy szinte kizárólag magas jövedelműnek besorolt országok kerültek a lista első harmadába. Ugyanakkor az is látszik, hogy a jövedelem nem minden. Több arab ország ugyanis annak ellenére, hogy gazdaságával igen előkelő helyen szerepel, a Newsweek mércéjével mért összesített rangsorban mégis csupán a lista második felében foglal helyet. Ilyen például Katar (54.), Omán (60.) vagy Szaúd-Arábia (64.).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hazánk a lista első harmadának végén
Magyarország - két balti ország közé rangsorolva - az összesített lista 33. helyét foglalja el. Közvetlenül előttünk Észtország áll, a 34. helyen pedig Litvánia szerepel. Északi szomszédunk, Szlovákia a 31. helyre került a Newsweek rangsorában, Lengyelország a 29., Csehország pedig a 25. helyen áll. Az Európai Unióhoz 2007-ben csatlakozott Bulgária és Románia a 38. illetve 39. pozícióba került.
Hazánk az oktatás csoporton belül teljesített a legjobban a többi országhoz képest. A magyar oktatási rendszer a 24. helyre volt elegendő. A legrosszabb helyezést pedig a gazdasági rangsorban érte el az ország, mindössze a 49. helyre voltunk jók, előttünk Marokkó, utánunk pedig Peru gazdasága áll.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








