11 °C Budapest

Így juthat hamarabb a pénzéhez egy nyugdíjas

2010. július 20. 04:44

Rendőrök vitték el azt a fenyegetőző nyugdíjast Mágocson, aki fel akarta gyújtani a helyi postahivatalt, mivel állítása szerint túl későn kapja a nyugdíját. Az indulatos állampolgár vélhetően nem volt teljesen tisztában a lehetőségeivel, ezért döntött a bosszú mellett. Nem árt tudni, hogy aki nyit egy lakossági folyószámlát és arra kéri az ellátását, az napokkal előbb juthat a pénzéhez, mint aki a postásra vár!

A férfi először csak fenyegetőzött a postahivatal dolgozóival, majd megjelent egy flakon benzinnel, gyufával, és egy furkósbottal. Szerencsétlenség csak azért nem történt, mert az egyik postás észrevette, hogy a nyugdíjas nem tréfál, úgyhogy rávetette magát, kicsavarta a kezéből a dolgokat, majd kihívta a rendőröket. A nyugdíjas ellen közveszélyokozás miatt indult eljárás az illetékes rendőrkapitányságon.

Hogyan juthat hamarabb a pénzéhez egy nyugdíjas?

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a nyugdíjak folyósításáról szóló tájékoztatóját. A korábbi tervekkel ellentétben - melyek szerint a hónap 15. napjára tolták volna ki az ellátások folyósítását - maradt a korábbi utalási rend, vagyis a nyugdíjakat legkésőbb 12-éig jóváírják a jogosultak bankszámláján. A tavalyi gyakorlathoz hasonlóan decemberben már a hónap harmadik napján megérkezhet a pénz.

Rokkantnyugdíjas magyar celeb: leszázalékolva dönti a rekordokat Kattints!

Ha a nyugdíjat postai úton kézbesítik, akkor a nyugdíjas az úgynevezett postai kifizetési naptárban - amelyet a Magyar Posta Zrt. juttat el a tárgyévet megelőzően az érintettnek - meghatározott napon jut hozzá az ellátásához (viszi ki a postás). Hazánkban a 3 millió nyugdíjas 56%-a még mindig a postást várja, a jogosultak 44%-a kéri átutalással az ellátása folyósítását.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha a nyugdíjas pénzintézetnél vezetett számlára kérte az ellátást, akkor:

A nyugellátás kifizetése havonta a tárgyhónapra történik, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt határozattal megállapították a jogosultság megszűnésének (megszüntetésének) napjáig, de legfeljebb a jogosult elhalálozásának a napját magában foglaló naptári hónap utolsó napjáig.

HR BLOGGER
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
vezetoi-coaching  |  2025.04.29 09:14
Királyházi Henriett mai postja: “Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen. Madách Falansztere már...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?