12 °C Budapest

Lázadó IKEA-dolgozók: pánikroham, ájulás!

2010. április 12. 04:44

Az elfogadhatatlan munkafeltételek ellen sztrájkoltak az IKEA dolgozói Milánóban, pénteken. A svéd lakberendezési áruházlánc dolgozói -többek között- azt nehezményezték, hogy csak meghatározott időközönként mehetnek ki a mosdóba.

A Reutersnek Massimo Aveni szakszervezeti vezető elmondta: a dolgozók üldözöttnek érzik magukat, mivel az áruház vezetése szerintük szükségtelenül szigorú intézkedéseket vezetett be. Nem lehet például rágógumizni munkaidőben, vagy csak meghatározott időközönként lehet használni a mellékhelyiséget.

A szakszervezet szerint a túlzott szigorúság fölösleges pszichés terheket ró a munkavállalókra, növekszik a pánikrohamok aránya, és egyre gyakrabban el is ájulnak a dolgozók.

Az IKEA tárgyalást kezdeményezett az érdekvédőkkel, a felek várhatóan ma ülnek tárgyalóasztalhoz. Az áruházlánc szerint félreértések sorozata okozta a jelenlegi helyzetet, és -mint mondták- a milánói áruház nincs kivételezett helyzetben, hiszen összes olaszországi üzletükre ugyanazok a szabályok vonatkoznak.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.04.30 12:04
Kétségtelen tény, hogy az elektronikus eszközök rengeteget könnyítenek életünkön, és legtöbbünk szám...
vezetoi-coaching  |  2025.04.29 09:14
Királyházi Henriett mai postja: “Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen. Madách Falansztere már...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
perfekt  |  2025.04.07 09:47
Bemutatkozik Kovács Zsuzsanna, a Perfekt egyik meghatározó képzési referense, aki nap mint nap segít...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 5. 19:23