"Leszarom a bicikliutakat"

- Lehet, hogy csak tél van és hideg vagy lehet, hogy beütött a gazdasági válság, de egyre kevesebb biciklis futárt látok Budapest utcáin...

- Nem, egyáltalán nincs kevesebb biciklisfutás az utakon, egyszerűen télen kevesebb kerékpáros van az utakon, ezért érzékeled úgy, mintha a futárok száma is csökkent volna. A kerékpárt normális esetben - hála Istennek most már egyre kevésbé - lerakják az emberek télen, így eltűnnek a biciklisek az utakról. A válság miatt pár futárral valóban kevesebb van, de nem annyival, hogy azt te észrevedd az utcán.

A biciklis futárkodás egyáltalán nem szezonális szakma, aki eljön biciklis futárnak az általában meg is ragad és minimum másfél-két évig dolgozik. Kívülről persze viccesen primitívnek tűnik a dolog, hiszen ránézésre csak egy bicikli kell hozzá, aztán tekerni kell, de ez azért nem olyan, hogy felülsz a bringára és kész, futár vagy. Ez is egy szakma, meg kell tanulni, csak itt nincs iskola meg tankönyvek, amiből megtanulhatnád. Persze a kollégák általában segítenek, de akkor is van egy betanulási idő - bő három-négy hónap - ami arra megy rá, hogy elsajátítsd a szakma fortélyait.

- Mik azok a fortélyok, amiket meg kell tanulnia egy kezdőnek?

- Mondok néhány dolgot, amire nem is gondolnál. Minden cégnek van két-három nagy megrendelője, akinél rendszeresen megfordulnak a futárok. Ha tudod, hogy hol kell begurulni biciklivel a bejáraton, hol kell lekötni, merre kell keresni a céget az irodaházon belül, annyi időt megspórolsz, amennyi idő alatt aznap még egy munkát el tudsz végezni.

Az Index irodaházában például (mely egy épületben található a Pénzcentrummal - a szerk.) nem a főbejáraton, hanem az oldalsó kisutcából kell begurulni. És bár balra van a biciklitároló, előregurulsz mert van ott két oszlop és mindig oda lehet kötni - az ilyen trükkökkel mindig meg lehet spórolni annyit, amennyibe aznap belefér még egy meló. És mivel teljesítménybér van, a zsebeden érzed, ha jól, jobban csinálod.

- Mennyi az a munka, amit el tudsz végezni egy nap? Vagy ez egyénfüggő? Vannak, akik csak úgy hobbitempóban dolgozgatnak?

- Nézd, ha már elmész biciklisfutárnak, kihajtod a beledet. Ez egy nagyon fárasztó, nagyon nehéz meló, itt nem lehet csak úgy hobbiból dolgozgatni. Aki hobbiból futárkodik, az milliárdos. Volt nálunk egy srác, hat-hét hónapig dolgozott nálunk, aztán felmondott, bár nagyon jól érezte magát. Utána tudtam meg, hogy egy reklámügynökségnél dolgozott négy-öt évig: hiába keresett jól, teljesen kihajtotta magát, kikészült idegileg. Kivett fizetés nélküli szabadságot és eljött hozzánk egy kicsit kikapcsolódni, feltöltődni. Kiderült, hogy közben, amíg itt volt, a fizetését sem vette fel: nem a pénzért csinálta.

Hobbiból be lehet állni délutánosnak, de egész napra semmiképp sem. Itt nagyon sokat kell tekerni - napi akár száz kilométert - mínusz tíz fokban épp úgy, mint plusz negyvenben. Ráadásul a cégnek is nagyon fontos, hogy olyan futárokkal dolgozzon, akikre mindig számíthat, akik mindig jönnek és hajtanak. Kívülről nézve van, akinek egy kicsit vicces, amit csinálunk, van, akinek a szemében pedig van egy diszkrét bája a futárkodásnak, de ettől ez még egy szakma - ugyanúgy, mint az orvos vagy az újságíró.

- Azért a napi száz kilométer nagyon zordnak hangzik...

- Keménynek hangzik, de valójában nem az. Ha elosztod egész napra, végül nem is olyan durva, ami kijön. Az átlagsebessége egy bringás futárnak 20 km/h körül alakul, pont azért, mert sok a lámpa, meg kell állni, zebránál le kell lassítani, sok benne a gurulás. Nem a sebesség, meg a teljesítmény fontos, hanem rutin és hogy kint tudj lenni egész nap az utakon, ha esik, ha fúj.

- De télen azért nem lehet kellemes egész nap kint lenni az utcákon? Mi kell a túléléshez?

- Alap a láb - annak melegen és szárazon kell maradnia. Jól záró cipő, sízokni, esetleg melegítő térdvédő - ezek létfontosságúak. Jól jöhet egy síszemüveg is, így nem könnyezik a szemed a hideg levegőtől és az arcodat is melegíti. Amúgy kerékpározás közben ritkán fázol, mivel folyamatosan mozogsz.

A sárhányót sok nyári bringás megmosolyogja, pedig nagyon fontos ilyenkor, ha nem akarod, hogy egész nap a mocskos, hideg hólé verődjön fel elől az arcodba, hátul meg a hátadra. A sós latyak ellen az első sárhányó aljára fel kell szerelni egy toldalékot, úgynevezett laffantyút, ez készülhet gumiból, használt műanyag flakonból, bármiből. Ez nagyon lényeges, mert nem engedi, hogy a sós lé szétszedje a hajtóműved és eláztassa a lábad. (Az útszóró só amúgy is nagy ellensége a téli kerékpárosoknak, szétmarja a műszer érzékenyebb kopó alkatrészeit, ráadásul a felvert, levegőben keringő só miatt estére véresre cserepesedik a futárok szája.)

Ezen kívül kicsit lejjebb kell engedni az ülést, hogy alacsonyabban legyen a súlypontod és biztonságosabban ülj és ilyenkor a gumiból is leeresztünk egy kicsit: nem kell 8-9 barra fújt kerekekkel rohangászni, a kicsit puhább kerék sokkal biztonságosabb. Ennyi. Alapvetően a téli kerékpározáshoz is rutin kell, nyilván lassabb és csúszósabb, de nincs mese, túl kell élni. Végül is évente három-négy olyan hét van, ami kemény, de hát az nem csak nekünk kemény, hanem az autósoknak, taxisoknak, buszosoknak is az. Túl kell élni, nincs mese.

Lapozzon, az interjú itt folytatódik!

Leszarom a bicikliutakat

- Mennyire viselte meg a szakmát a válság?

- Alapvetően nincs számottevően kevesebb megrendelőnk, egyszerűen a csomag kevesebb. Nincs annyi üzlet, nincs akkora pörgés a gazdaságban és ezt mi is megérezzük. A mi cégünkben, a Hajtás Pajtásban is egy nagyon erős visszaesés után most stagnálás van, mi ezt úgy oldottuk meg, hogy a fluktuáció következtében lekopó emberek helyett egyelőre nem veszünk fel újakat. Amennyire én tudom, az egész szakmában ez megy.

- És mi történt a kisebb cégekkel, akik néhány éve tömegével alakultak?

- Azt nem mondanám, hogy tömegével alakultak, de voltak jó néhányan. Sokan megpróbáltak betörni erre a piacra és sokan villámgyorsan csődbe is mentek, de ennek nem feltétlenül volt köze a válsághoz. A futárcégnek ugyanis a legjobb reklám maga a futár: a cégek azt látják, hogy telefonálnak egyet, 20 perc múlva jön egy futár, elviszi a csomagot, egy óra múlva meg kapja az üzleti partnertől a hívást, hogy "Megérkezett a küldemény, de jól csináltad". Ezután legközelebb is azt a futárcéget fogja hívni, elkezdi terjeszteni a hírt a barátai között, és előbb-utóbb beindul az üzlet. Vagyis, ha a jó futár és a jól működő cég a legjobb reklám, így aztán elég nehéz betörni erre a piacra.

- Mekkora piacról beszélünk itt?

- Fogalmam sincs. Egyszerűen nagyon nehéz megmondani, mi is tartozik a piachoz. Egyrészt most már az autós futárszolgálatok is alkalmaznak kerékpárosokat, mint ahogy nekünk is van a vidéki fuvarokhoz autónk, furgonunk. De ha a csomagszállító piacot tágabban nézzük: egy csomó cég még mindig taxisokkal szállíttat, és biztosan olyanok is vannak sokan, akikről nem is tudunk, mert megoldják a problémát magukban "okosban". Az biztos, hogy a biciklis futárcégek között a miénk, a Hajtás Pajtás a legrégebbi - 1993-ban alakult - és a piacvezető.

Rajtunk kívül három-négy nagy kerékpáros futárszolgálat van, de őket nem tekintjük konkurenciának, a viszonyunk inkább kollegiális, sőt baráti. Az sem ritka, hogy munka után ugyanarra a helyre ülünk be lazítani, beszélgetni. Nekünk az autós futárszolgálatok jelentik a konkurenciát.

- Évek óta megy a macska-egér harc a kerékpárosok és többi közlekedő között. Hogy látod most a kerékpárosok helyzetét a fővárosban?

- Budapest közlekedésében jelenleg a biciklinél jobb eszköz nincs. Azoknak a jó része, aki felül a biciklire, nem azért teszi, mert környezetvédő vagy épp nincs pénze autóra, hanem egyszerűen, mert nincs jobb és kényelmesebb. Ez úgy működik, hogy ha nem tudsz autózni a dugók miatt és nem tudsz tömegközlekedni a zsúfoltság és a ritka járatok miatt, akkor majd biciklire ülsz. Nézd meg, hány ember ült kerékpárra 10 évvel ezelőtt és hányan teszik ezt most. Össze kéne tennem kezem, mert ennél jobb reklámot nem is tudna csinálni ez a város a kerékpározásnak, mint amit most művel.

- Na jó, de mi a véleményed a sokat vitatott fővárosi bicikliutakról?

- Leszarom a bicikliutakat. Úgy tűnik, Budapest városvezetését egyszerűen nem is érdekli az a tény, hogy vannak kerékpárosok. Röhej, hogy az elmúlt években körülbelül 100 méter használható bicikliút épült, miközben a kerékpárosok száma több százszorosára nőtt. Más országokban eurómilliárdokat költenek hatástanulmányokra, meg a kerékpárutak, a kerékpáros kultúra fejlesztésére, hogy valóban élhető legyen egy város a biciklisták számára. A városvezetőknek tapsikolniuk kellene örömükben, hogy ilyen példák már vannak, amiket felhasználhatnának, meg vannak ilyen mozgalmak, mint a Critical Mass, akik ingyen és bérmentve próbálják terjeszteni a kerékpározás eszméjét, kultúráját.

Őket azonban ez a legkevésbé sem érdekli, fogalmuk sincs, mi zajlik a városban. Rengeteg statisztikát gyűjtöttünk, kiderült, hogy a parkoló autók és az úttest közt futó kerékpársáv sokkal biztonságosabb, mint az osztott járdán futó, vagy az Andrássy úti életveszélyes megoldás. Mégsem készülnek ilyen biciklisávok, nem foglalkoznak vele. Nem tudják, hány kilométer kerékpárút van Budapesten, azt sem tudják, mi a különbség a kerékpárút és -sáv között.

A legtöbb kerékpáros baleset a rossz helyre épített kerékpáros utakból és kerékpáros sávokból fakad, amelyeken a biciklisnek van elsőbbsége. Az Andrássy úti biciklisáv (ami a parkoló autók és a járda között fut) tízszer annyiba került, mint az Alkotmány utcai és teljesen használhatatlan. Van egy jó holland mondás: Az a jó bicikliút, ami, mire lekopik, már nem is kell. Az a jó útszakasz, ahol a többi közlekedő már hozzászokott a kerékpárosokhoz, így aztán nem kell már felfestés, külön sáv, tábla, semmi, egyszerűen csak arra járnak a biciklisták és ezt az autósok is figyelembe veszik.

De a város vezetősége egyelőre arra sem képes, hogy kerékpáros forgalmat mérjen: ezt is mi magunk csináljuk. Minden nap ugyanabban az órában, ugyanannál a lámpánál mérjük a forgalmat lassan egy éve. Ott állunk az Izabella utca és Andrássy út sarkán, a Deák téren, az Árpád-híd pesti hídfőjénél és Újpesten, a Berlini úton és nézzük, hány kerékpáros halad el.

Szóval még egyszer mondom, nem érdekel a bicikliutak kérdése. Egy a lényeg: minél több kerékpáros legyen az utakon, akkor ugyanis kevesebb biciklis baleset történik - erről is vannak statisztikáink. Előbb-utóbb majd valószínűleg tényleg annyi kerékpáros lesz, hogy nem lehet halogatni a biciklisávok problémáját, de ehhez azonban az kell, hogy minél többen pattanjanak nyeregbe.