Azok a nők, akik fogamzásgátló tablettát szednek, nagyobb eséllyel kerülik el a rákos megbetegedéseket és szívproblémákat - derült ki egy brit hosszú távú kutatásból.
A felmérés során csaknem 40 éven keresztül összesen 46 ezer nőt vizsgált egy kutatócsoport az aberdeeni egyetemen Philip Hannaford professzor vezetésével - írta a BBC. A vizsgálat az egyik leghosszabb és legszélesebb körű, amit valaha is végeztek a fogamzásgátló tabletták hatásával kapcsolatban.
Egy időben az volt az általános tapasztalat, hogy a tabletták hatására enyhén növekedhet a megbetegedés kockázata, ám a hosszú távú vizsgálatok épp ennek az ellenkezőjét bizonyították, ami minden bizonnyal rendkívül megnyugtató a hölgyek számára.
Ami a vizsgálatokból kiderült, hogy a tabletták miatt megnőtt kockázat a szedés abbahagyásakor megszűnik, s idősebb korban inkább enyhén pozitív hatása van az egészségre, mintsem kockázata. Azok a nők ugyanis, akik életük folyamán szedtek tablettát, öregkorukban kisebb valószínűséggel kaptak el rákos, valamint szívbetegségeket.
Hannaford ugyanakkor kiemelte, hogy a vizsgálatok nagy része még az első generációs tablettákra vonatkozik, azóta sokat változott a fogamzásgátlók hormonösszetétele. Bár a vizsgálat feltételrendszerét azóta természetesen már hozzáigazították a gyógyszerek változásához, azok hosszútávú hatásairól természetesen még nincsenek pontos eredmények.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


