Életbiztosítási adókedvezmény sem lesz jövőre

Pénzcentrum
2009. november 20. 09:32

Nagyjából 800 ezer embert érint a 2009-ben még élő, de jövőre megszűnő életbiztosításokhoz kapcsolódó adókedvezmények. A biztosítók fanyalognak, és a Pénzügyminisztériummal egyeztetnek.

Mintegy húszmilliárd forintot takarít meg jövőre a költségvetés azzal, hogy 2010-től megszünteteti a 3,4 millió forint bruttó jövedelemig teljes egészében, felette pedig 3,9 millió forintig csökkenő mértékben, az éves díj 30%-áig, de legfeljebb 100 ezer forintig igénybe vehető életbiztosítási adókedvezményeket - írja a Magyar Nemzet.

A biztosítóknak nem jött jókor a szigorítás, mivel a válság hatására az emberek amúgy is kevesebb pénzt tudnak félretenni hosszú távú megtakarítási formákban. Pandurics Anett a Magyar Posta Életbiztosító elnök-vezérigazgatója a lapnak elmondta, hogy az életbiztosítási állomány kb. 25%-ánál vették igénybe az ügyfelek az életbiztosítási adókedvezményt.


Az adókedvezmény eltörlését a befektetési piac versenysemlegességének kialakításával indokolja a PM. Biztosításpiaci szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a jövőre bevezetésre kerülő hosszú távú megtakarítási szerződés már 3 év elteltével 50%-os kedvezményt biztosít a befektetések hozamának adóterhére, 5 év lekötés után pedig teljes egészében megszűnik az állami sarc, ezzel pedig a biztosítók a törvényi szabályozás miatt nem tudnak versenyezni. Az életbiztosítások területén ugyanis ugyanez a lehetőség mindössze 5 illetve 10 év után áll fent.

További problémát jelenthet, hogy az eddig adókedvezmény terhére takarékoskodók adott esetben nem lesznek képesek hosszú távon a jövedelmükből a biztosítási szerződésben vállaltak szerint félretenni, és meg kell szüntetniük a szerződésüket, ami komoly anyagi veszteséget eredményezhet a megtakarítóknál.

HR BLOGGER
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
vezetoi-coaching  |  2025.04.29 09:14
Királyházi Henriett mai postja: “Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen. Madách Falansztere már...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 8. 19:33