14,9 ezer közérdekű bejelentés érkezett az APEH regionális igazgatóságaihoz az idei év első kilenc hónapjában, 2,4 ezer ügy pedig a központi hivatalnál landolt. Ezek száma néhány éve pár ezer volt, de tavaly már 23 ezer bejelentés érkezett - írja a Napi.
A tapasztalatok szerint jórészt magánszemélyek jelentenek, cégek körében ritka ez a gyakorlat. Leginkább a nyugta és a számla elmulasztásával kapcsolatosak az információk, de élen járnak a szépészeti és szakipari szolgáltatást nyújtó vállalkozók is.
Hamar kihúzzák a gyufát a vásárlóknál a vegyesboltot és az italárusító helyeket üzemeltető kereskedők is, a lakossági düh hamar APEH-bejelentéshez vezet. Nő a munkáltatással kapcsolatos szabálytalanságok jelzése is, főként az őrző-védő cégekkel kapcsolatban, de gyarapszik a szabálytalanul gazdálkodó társasházak száma is.

Az APEH előzetes vizsgálat alá vonja a bejelentéseket, összeveti az adatokat a nyilvántartásokkal és kockázatelemzést végez. Ha ezek alapján valószínűsíthető az adóeltitkolás, akkor azonnal hatósági vizsgálatot indítanak.
A beérkezett bejelentések 70 %-a nem tartalmaz érdemi információt, ezért nem tud vele mit kezdeni az adóhatóság, a bejelentések mindössze 30 %-a bizonyul megalapozottnak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


