Pénzcentrum • 2009. szeptember 11. 08:17
Mikola Gergely, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke - és a Provident kommunikációs igazgatója - szeptembertől az Európai Brit Kamarák Szövetségének (COBCOE) vezetőségében is tisztséget kapott, első magyarként ilyen pozícióban.
A COBCOE a kontinentális Európában működő brit kereskedelmi kamarák ernyőszervezete. A jelenleg 30 tagot számláló csúcskamara fő célja, hogy az adott országban tevékenykedő üzleti közösség működési feltételeinek javulásához hozzájáruljon, partneri viszonyban az adott ország döntéshozóival és cégeivel.

Mikola Gergely
A nemzetközi megbízatás keretében Mikola Gergely elsődleges feladata lesz az európai szervezetben a magyarországi eredmények és tapasztalatok nyomán a kisebb kamarákat segíteni a működés fejlesztésében. Tervei között szerepel egy mentorrendszer kialakítása a kisebb méretű európai brit kereskedelmi kamarák számára, a helyi gazdasági és társadalmi funkciójuk megerősítésére.
Mikola Gergely az idén második éve vezeti a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamarát (BCCH). Nemzetközi kinevezése részben annak a ténynek is köszönhető, hogy a magyarországi Kamara az elmúlt időszak fejlesztéseinek köszönhetően jó eredményeket ért el.
"A Kamara hazai vezetése és tanácsa komoly erőfeszítéseinek eredményeképp a válság hatásai ellenére sikeres évet zártunk tavaly, méghozzá az eddigi legsikeresebbet - mondta el a kinevezés kapcsán Mikola Gergely. "Büszke vagyok arra, hogy a Magyarországon a BCCH által elért eredményeket ebben a formában is elismerik. Azon fogok dolgozni, hogy ezeket a tapasztalatokat a lehető leghatékonyabban tudjam megosztani más európai brit kamarákkal, ezúton is hozzájárulva eredményességükhöz egy sok kihívással tarkított időszakban." - tette hozzá.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A frissen kinevezett vezető szerint a gazdasági kamaráknak hasonlóan kell gondolkodniuk és működniük, mint egy üzleti vállalkozásnak. Válság idején még fontosabb, hogy ezek a non-profit szervezetek minél inkább segíteni tudják tagvállalataikat. Ennek érdekében a hazai Kamaránál nagy előrelátással megtervezett networking eseményeket rendeznek, ezen kívül minden időszakban aktuális és hasznos információkkal igyekeznek tagjaikat ellátni. Ezen túlmenően a BCCH célja, hogy aktívan hozzájáruljon Magyarország mint jó befektetési célpont bemutatásához.
A BCCH a COBCOE tagjaként elsősorban a brit üzleti értékek elterjedéséért dolgozik Magyarországon: ezek többek között az átláthatóság, a versenyképesség, és a társadalmi felelősségvállalás. A jelenleg több mint 170 tagvállalatot számláló kamarát ismert multinacionális vállalatok, és más külföldi, vegyes és magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások alkotják. A Kamara aktív résztvevője a magyar gazdaság versenyképességének előmozdításáért dolgozó üzleti csoportoknak.