A Vám- és Pénzügyőrség repülőtéri vám- és pénzügyőri hivatalának munkatársai kockázatelemzés alapján átvizsgáltak egy Távol-Keletről érkezett postacsomagot.
Az elmúlt időszakban lefoglalt ugyanilyen jellegű termékekhez hasonlóan a küldeményről kiderült, hogy 5 darab, GSM rendszeren keresztül működtethető, kép- és hangrögzítésre is alkalmas lehallgató eszközt tartalmaz. A helyszínre kirendelt szakértő megállapította, hogy a termékek behozatala engedélyhez kötött, azonban ilyen engedélyt bemutatni nem tudtak.
A vámhatóság a készülékeket lefoglalta és - egyelőre ismeretlen tettes ellen - eljárást indított visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Régen látott munkaerőpiaci válság körvonalazódik: egyre több magyar retteghet a kirúgástól 2025-ben?
Miközben a munkaerőpiac első ránézésre stabilnak tűnhet, a felszín alatt komoly átrendeződés zajlik, erre pedig jobb felkészülni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


