Gazdasági válságban különösen nem mindegy, hogy a dolgozó/vezető hogyan éli meg a változásokat, hiszen az kihat a szervezet fejlődésére is.
Egyesek kalandnak fogják fel, és belső félelmeik ellenére beleugranak az ismeretlenbe, mások lebénulnak, mivel az ismeretlentől való félelmük nagyobb, mint a változás iránti vágyuk. A változás ugyanis kockázatvállalással jár, és ellentmond a biztonság iránti vágyunknak, amely az emberi lélek természetes igénye. A munkapszichológus úgy véli, akkor félünk a nagy váltásoktól, amikor nem tudjuk kontrollálni a körülöttünk levő dolgokat.
Az egyik legáltalánosabb probléma, amellyel a munkaügyi központban dolgozók, illetve a munkanélküliekkel foglalkozók találkoznak: az a változástól való félelem. És most itt tombol a gazdaság válság is, amely az emberek többségénél szorongást okoz. Félünk állásunk elvesztésétől, megszokott élethelyzetünk megváltozásától. A szervezetek pedig a szokásosnál is jobban ki vannak téve a változásnak.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


