Mindössze 1260 büntetőfeljelentést tett tavaly az adóhatóság 317 ezer lezárt vizsgálat után. Az elkövetési érték 82 milliárd forint volt, az elkövetők harmada ismeretlen. A hatóság szerint nem a bűnözők üldözése a feladatuk, hanem az adóbeszedés koordinálása.
Tavaly összesen 1260 büntetőfeljelentést tett az APEH és 16 darabot a Szerencsejáték Felügyelet 1963 bűncselekménnyel kapcsolatban - a két adat azért nem egyezik, mert egy elkövetőhöz több bűncselekmény is tartozhat. A legtöbb bűncselekmény a Btk. szerinti adócsalás körébe tartozott, 84 százalékot tett ki, de számottevő volt még a csalás vagy a magánokirat-hamisítás is.
A hatóság összesen 1402 elkövető után kutatott, ám egyharmadukat nem sikerült megtalálni, vagyis az adócsalók, csalók és egyéb bűnelkövetők harmada ismeretlen. Az azonosított elkövetők 47 százaléka gazdasági társaság tagja vagy vezetője. Az egyéni vállalkozók aránya igen kevés, mindössze hét százalékra rúgott, a horogra akadt magánszemélyek pedig az azonosított elkövetők kilenc százalékát tették ki.
Az adóhatóság tavaly 317 ezer ellenőrzést fejezett be és 397 milliárd forint adóhiányt tárt fel, ehhez képest igen csekélynek tűnik az 1260 feljelentés. A Napi Gazdaság kérdésére, hogy miért ilyen alacsony a büntetőeljárásig jutó ügyek száma, Mogyorósiné Gábor Hajnalka, az APEH elnökhelyettese azt mondta: az adóhatóság feladata elsődlegesen nem a bűnözők üldözése, hanem az adóbeszedés koordinálása. Mint mondta, az adóelkerülést mint tényt kezeli a hatóság, ennek alapján állapítják meg a szankciókat is. Az már szubjektív megfontolás része, hogy ez mennyiben számít bűncselekménynek. Az APEH-nak pedig nem feladata ilyen szubjektív elemek folytonos mérlegelése - szögezte le az elnökhelyettes.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


