12 °C Budapest

878 fő elbocsátását tervezik Diósgyőrött

Pénzcentrum
2009. május 19. 08:17

A vállalat és a szakszervezet közös döntése értelmében a diósgyőri DAM 2004 Kft. 163 dolgozója kapja meg felmondólevelét június 15-ével - mondta Ágotai József, a diósgyőri vasasszakszervezet elnöke.

A vállalatvezetés által még februárban bejelentett csaknem teljes, 878 főt érintő elbocsátás első köre olyan munkakörökben dolgozókat érint, akik a termelés esetleges későbbi újraindítását követően könnyebben pótolhatók, illetve voltak olyanok is, akik maguk kérték munkaviszonyuk megszüntetését, mivel máshol el tudnának helyezkedni.

Az elbocsátott dolgozók munkaviszonyuk hosszától függően 2-10 havi bérnek megfelelő végkielégítésben részesülnek. Ágotai József elmondása szerint a többek között a megyei munkaügyi központ, munkáltatói és szakszervezeti képviselők alkotta munkába helyezést segítő bizottság átképzésekkel, oktatással és - a végzettségnek megfelelő - új munkahely megtalálásával igyekeznek az elbocsátott dolgozók munkapiaci esélyeit javítani.

A szakszervezet elnöke hozzátette, hogy a cégvezetés további terveiről, a létszámleépítés jövőbeni üteméről nem kaptak tájékoztatást.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
perfekt  |  2025.05.06 12:39
A vizuális kommunikáció 2025-ben már nem csak "szép dizájn" kérdése – sokkal inkább a figyelem megra...
vezetoi-coaching  |  2025.04.29 09:14
Királyházi Henriett mai postja: “Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen. Madách Falansztere már...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?