22 °C Budapest

Botrány: évi 78 milliót keres a MÁV vezetője

2009. április 6. 12:30

Az állami cégek vezetői 2-4 millió forintot keresnek havonta, amihez többnyire prémiumként járul hozzá az éves alapfizetésük 80 százaléka és 3-5 havi jutalom. Összesítve a legtöbbet Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója visz haza, ő évente 78,672 millió forintból gazdálkodhat. Az adatokat a Blikk közölte le, miután pert nyert a cégek ellen, így megkaphatta az adatokat -írja az inforadio.hu.

A bíróság döntése értelmében joga van a Blikknek és a sajtónak betekinteni az állami cégek vezetőinek javadalmazásába, és hírt adni arról. A Blikk adatai szerint a legnagyobb fizetést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, Tátrai Miklós Zoltán kapja, aki havi 3,5 milliós bruttóval dicsekedhet. 3,42 milliót kap Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, de ő még további négyszázezer forintos tiszteletdíjjal is kiegészítheti fizetését.

Kamarás Miklós, a MÁV igazgatóságának elnöke másfélmilliót vihet haza, míg az MNV ellenőrző bizottságának elnöke, Dr. Borbély Attila egymillió-nyolcvan forintot keres. A Magyar Posta vezérigazgatójának, Borosné Szűts Ildikónak 2.840.000 forint az alapbére, Szabó Pál volt vezérigazgató, jelenlegi miniszter 2.549.000 forintot kapott ezen a poszton az éves alapbér 80 százalékát kitevő prémiummal és öthavi jutalommal (2007). Az igazgatóság elnökének, Dr. Csáky Györgynek viszont már "csak" félmilliós fizetése van.

Mártha Imre Edgár, a Magyar Villamos Művek vezérigazgatója 2.765.000 forintot keres, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója, Székely Gábor pedig 2.185.000-ret vihet haza, 2007-ben az éves alapbér 80 százaléka volt a prémiuma, a jutalma pedig négyhavi alapbér.

Az évi sok tízmilliós összeg nagyon jól hangzik, de nem egyedülálló a versenyszférában - jegyzi meg a lap újságírója. Jakabos Tünde, a Hay Group tanácsadócég szakértője szerint ezek a bérek megfelelnek a piaci átlagnak. Mivel azonban az állami cégek vezetői egyedi munkakörben dolgoznak, nehéz a teljes összehasonlítás, hiszen a legtöbbre nincs is példa a versenyszférában. Nyugat-Európában a hasonló vezetők persze jobban keresnek, körülbelül másfél-kétszer ennyit - tette hozzá.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A juttatások a szakértő szerint nagyon hasonlóak a magángazdaságban dolgozó menedzserek bónuszaihoz képest. A mobil és a felső-középkategóriás autó is szinte kötelező. Általános, hogy a jól teljesítő vezetők néhány havi fizetésüket jutalomként megkaphatják évente. Az állam a prémium tekintetében bőkezűbb. A nyolcvanszázalékos prémium igen magas, bár hasonló mértékű extra juttatásra is van példa a versenyszférában.

Az MNV azt ígérte, közzéteszik az állami cégvezetők fizetését.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.16 19:15
Mi a fene volt 1904. június 16-án?! Egy regény, egy nagyon híres és hírhedt regény, James Joyce kb....
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?