A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai Nagylaknál ellenőriztek egy lengyel tehergépjárművet. A bemutatott okmányok alapján a lengyel gépjárművezető közel 20.000 kg textilterméket szállított Törökországból Ausztriába.
A pénzügyőrök kockázatelemzés alapján a rakomány tételes vizsgálata mellett döntöttek, amelynek során a ruházati termékek között több mint kétezer darab különböző márkajelzéssel ellátott - Espirit, Derby Heans, Prodigy, Alvan, Spider Man - pólót, szövetnadrágot, farmernadrágot és gyermek pizsamát találtak. A márkavédett termékekre vonatkozó védjegyjogosultságot a sofőr nem tudta igazolni.
A Vám- és Pénzügyőrség a több mint 15 millió forint értékű - a szakértői vélemény szerint gyenge minőségű - hamisítványt lefoglalta, és ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.
Forrás: VPOP
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








