Az EP foglalkoztatási bizottsága 48 órában állapítaná meg a heti munkaidőt, amit indokolt esetben 76 órára lehetne növelni, a munkavállaló beleegyezésével - írja a Világgazdaság.
A jelenleg érvényes munkaidő előírás 1993 óta van érvényben, ekkor kapott kivételes elbánást, úgynevezett opt-outot Nagy-Britannia. Ezt szüntetné most meg az Európai Parlament (EP) a december 16-i ülésen.
London azonban erős ellenállást fog tanúsítani az engedmény felszámolása ellen, még akkor is, ha a többi tagállam kivételezésről, a versenyegyenlőségi szabályok megsértéséről beszél.
A munkáltatói érdekképviseletek azonban úgy vélik, az új szabály versenyképességet rombolna, ugyanis útját állja annak, hogy a vállalatok és munkavállalók kölcsönösen megegyezzenek egy számukra megfelelő munkaidőben.
Nagy-Britanniában 2007. IV. Negyedévében egyébként a tényleges heti munkaórák száma 41,4 volt, hazánkban 40,5 az EU27 átlaga pedig 40,0. Franciaországban mindössze 37,7.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


