Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen konkrét bérajánlatot tesz a szociális partnereknek a kormány, az azonban már most biztosnak látszik, hogy elhúzódó vitára lehet számítani, az érintettek álláspontjai ugyanis aligha lehetnének sokkal távolabb egymástól - derül ki a Népszabadság írásából.
A Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára a lapnak elmondta, hogy "elég erőteljes hangok" sürgetik a munkáltatók soraiban a minimálbér befagyasztását és a szakmunkásokra vonatkozó garantált bérminimum jogintézményének megszüntetését. Utóbbit azzal indokolta, hogy a szakmunkás bérminimum összege mindenképpen meghaladná a havi bruttó 90 ezer forintot, amit pedig a munkáltatói szféra már nem visel el a mostani helyzetben.
Ellenpontként a Munkástanácsok szerint a várható GDP és infláció alapján kétszámjegyű béremelésre lenne szükség ahhoz, hogy ne érje jövőre reálbérveszteség a munkavállalókat. A garantált legkisebb bér megszüntetéséről, illetve a minimálbér befagyasztásáról tárgyalni sem akarnak.
A Munkástanácsok elnöke emlékeztetett, hogy a miniszterelnök két éve arról beszélt, hogy 2008-ban 100 000 forint lesz a minimálbér, melyhez programjavaslata is volt. Erre épült a hároméves megállapodás is, ezért is követelik, hogy legalább jövőre érje el a 100 000 forintot a jelenleg 69 000 forintos minimálbér.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


