Halálesetek ezrei köthetőek a Wittenoom-ban található azbeszt bányához. Kérdéses, hogy a megmaradt 8 lakó, miért marad ahol van, miért nem költözik egy kevésbé veszélyes helyre...
A korábbi gyönyörű környezet, az okkersárga és zöld minden árnyalatában pompázó városka mára a hatóságok szerint is Ausztrália legmérgezőbb helye. Veszély leselkedik az utakból, az épületekből, de még a levegőből is az ott élőkre, miután évtizedeken keresztül bányásztak azbesztet a helyi bányában. Annak ellenére, hogy a kitermelés már a 60-as években befejeződött, a város még ma is az ország ipari katasztrófájának mondható.
A kitermelt azbesztet építkezésekhez használták fel mind Ausztráliában, mind számos külföldi országban, ezzel ezrek idő előtti halálát okozva. Ma a kormány azon igyekszik, hogy Wittenoom-ot "letörölje a térképről". Évek óta győzködik az itt lakókat, hogy hagyják el a várost, 2006-ban elvágták az áram és vízellátást és tavaly hivatalosan megszüntették a várost, így ma már elvileg nem létezik. Ennek ellenére 8 lakos továbbra is tiltakozik az ellen, hogy elköltözzön, nem akarják elhagyni az otthonaikat, mivel nincs hova menniük.
A kormány komolyabb lépéseket is fontolgat az ott lakók kitelepítésére, mivel egy tavaly készített tanulmány szerint a hely egészségügyi kockázata még mindig hihetetlenül magas. Még a turisták is közepes veszélynek vannak kitéve, ha a városba érkeznek, de különösen veszélyes, ha még a szurdokot is meglátogatják.
Az azbesztkorszakban, vagyis 1943 és 1966 között 20 ezer volt a város lakossága. Nagyrészük a bányában vagy a feldolgozóüzemben dolgozott, természetesen nem viseltek semmilyen védőruhát, védőfelszerelést. A helyzet annyira rossz volt, hogy nem csak a bányászok haltak meg vagy fognak hamarosan meghalni, hanem a ruháikat mosó feleségeik, vagy a bányából származó salakon játszó gyerekeik is. Eddig összesen 2 ezren haltak meg az azbeszt okozta betegségekben és várhatóan további 5 ezer korábbi lakos is erre a sorsra fog jutni.
A leggyakoribb halálokok a rosszindulatú mellhártyadaganatok voltak, de más rákbetegségek is gyakran fordultak elő, amelyek az azbeszthez köthetőek. Ezen betegségek előfordulása a világon itt a legmagasabb. A kormány így fertőzött zónának nyilvánította, és már a térképen sem lehet megtalálni a város helyét, egy javaslatot viszont igen, miszerint mindenki kerülje el, aki teheti.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bár a lakosok továbbra is fizetik az adókat, semmilyen közszolgáltatást nem kapnak cserébe, sőt, az állami dolgozóknak, mint a rendőrök, a tűzoltók, vagy az orvosok, tilos a körzetbe lépniük. A legközelebbi posta 10 mérföldre van, a legközelebbi orvos pedig 25-re. A bánya bezárása után a lakosok sokáig a szurokba érkező turistákból éltek, de mára ezt is megtiltotta a kormány, így már csak idő kérdése, hogy mikor költöztetik ki a maradék 8 lakost a legmérgezőbb városból.
A képek forrása: Independent.co.uk
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








