19 °C Budapest

Miért lehet nyáron lassabban intézni ügyeinket?

Pénzcentrum
2008. július 23. 08:45

Nincs jogszabály a kötisztviselők pihenésére, így számos közintézmény csökkentett üzemmódban működik nyáron, miközben az állampolgárok véleménye szerint a nyári szabadságolások ideje alatt észrevehetően lassult az államigazgatás normál ügymenete - tudósít a Napi Gazdaság.

Mindebben fontos tényezőt jelent, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés a Kormányszóvivői Iroda (KI) tájékoztatása szerint, amely megszabná, hogy a köztisztviselők hány százaléka töltheti egyszerre pihenését. A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy a köztisztviselők egy, az adott térség vezetője által jóváhagyott szabadságolási terv alapján vehetik ki szabadnapjaikat.

Mindez látszólag nem vonatkozik a közintézmények, illetve a közszolgáltató intézmények jelentős részére, ezek nyári időszakban csökkentett üzemmódban működnek, de az is előfordulhat, hogy teljesen be is zárnak, ilyenek például a könyvtárak. A KI arról nem tudott tájékoztatást adni, hogy mennyit spórol az állam a működési költségeken ebben a szezonban.

A parlamenti munka még a nyári időszakban sem áll le teljes mértékben, a képviselők, illetve a kormány több törvényjavaslatot is benyújtottak júliusban az Országgyűlés sajtóirodája szerint.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.16 19:15
Mi a fene volt 1904. június 14-én?! Egy regény, egy nagyon híres és hírhedt regény, James Joyce kb....
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?