Az adóhatóság elnöke szerint érdemes példát venni az olaszokról: az ottani adóhatóság a számlák alapján becsüli meg, hogy egy cég bevétele összhangban van-e a vállalat fogyasztásával. Az APEH a 2012-ig érvényes stratégiájába is beépítené az új elemet, vagyis a jövőben az APEH is hozzáférhetne a vállalatok közüzemi számláihoz. Szikora János a Nap vendége című műsorban elmondta: az újítás nem igényelne törvénymódosítást, hiszen már a mostani jogszabályok is tartalmazzák a becslés fogalmát.
Az APEH elnöke a Gazdasági Rádió Nap vendége műsorában elmondta: Olaszországban már létezik az a gyakorlat, hogy az adóhatóság a közüzemi szolgáltatóktól minden hónapban megkapja a vállalatok számláit. Ezek ismeretében az intézet pontosan meg tudja becsülni, hogy egy adott cég bevételei mennyire vannak összhangban a havi fogyasztással. Szikora János úgy véli, hogy ezt a módszert Magyarországon is át kellene venni, az APEH ezért a most készülő, és 2012-ig szóló stratégiájába igyekszik ezt az elemet is beépíteni. Az elnök hangsúlyozta, hogy a változtatás nem igényelne törvénymódosítást, hiszen már a mostani jogszabályok is alkalmazzák a becslés fogalmát.
Szikora János az interjúban az amerikai adóhatóság módszerét is példaként hozta fel. Az Egyesült Államokban ugyanis a társintézmény honlapján megtalálható az összes gazdasági tevékenység pontos leírása, a revizorok tehát ennek alapján is meg tudják becsülni, hogy egy bizonyos ágazatban működő vállalat mekkora bevételre tehet szert.
Az APEH elnökének elmondása szerint Magyarországon az adóellenőrök korábban úgy végezték a vizsgálatokat, hogy kimentek a helyszínre, és ott megnézték, hogy a könyvekben minden helyesen szerepel-e. Szikora János azonban úgy véli, hogy a megfelelő ellenőrzésekhez nem csak pontos közgazdasági és számviiteli felkészültségre, hanem egy adott szakma alapos ismeretére is szükség van.
Idén az adóhatóság összesen 6-7 ezer vagyonosodási vizsgálatot tervez, ennek nagyjából a felét már el is végezték. A tavalyi évben a 11 ezer ellenőrzésből összesen 42 milliárd forintos adókülönbözetet állapítottak meg, ez az arány az idei év első felében 27 milliárd forintot tett ki. Az APEH elnöke elmondta: a vagyonosodási vizsgálatok már a személyi jövedelem adó bevezetése előtt is léteztek, csak eddig keveset beszéltek róla, az utóbbi években gyakorlatilag felélesztették ezt a módszert az adókerülők kiszűrésére.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szikora János azt is hozzátette: ha a különböző vizsgálatok során az adóhatóság valamilyen bírságot, vagy adókülönbözetet állapít meg, a pénz 30-35 százalékát szokták szó nélkül kifizetni az adózók. Az APEH elnöke azonban úgy véli, hogy az az arány a vagyonosodási vizsgálatok esetében magasabb lesz.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Az OTP Bank elkötelezett a digitális fejlesztések támogatása mellett (x)
Új, online gyorsan és kényelmesen igényelhető hitelterméket vezetett be az OTP Bank kisvállalkozói ügyfelei számára


