10 °C Budapest

Mennyibe kerülnek a razziák: költséges, de kötelező!

Pénzcentrum
2008. március 6. 08:45

A fenyegetések beválni látszanak, ugyanis folyamatosan csökken a hatóságok által meghirdetett razziasorozatokban lefoglalt áruk mennyisége. Az ellenőrzések milliárdos bírságokkal járnak, viszont problémát jelent, hogy a lefoglalt árukat meg kellene semmisíteni, ami jelentős költségeket ró a hatóságokra, miközben a követelések egy részét a hatóság nem tudja behajtani.

A Február 21.-én indult Kikelet akció már eddig is jelentős fogásokat eredményezett, az elkobzott közel 8 tonna élelmiszer több mint fele hústermék, amit viszont meg kell semmisíteni, az már kutyaeledelnek sem alkalmas a Magyar Nemzet hírei szerint.

Az uniós és a magyar szabályok szerint is meg kell semmisíteni azokat a termékeket, amelyek nyomon követhetősége nem biztosított, vagyis nem lehet megmondani, hogy honnan származik. Ennek a költségeit viszont a hatóságok viselik. Egy kiló hús megsemmisítése például 500 forintba kerül, így ha azt, amit már eddig lefoglaltak finanszírozni kell, az jelentős terheket ró a hatóságokra.

A bírások behajtása viszont nem mindig biztosított, aminek köszönhetően a megsemmisítésre fordított összeg nem térül meg. Ez inkább a nagyobb üzemeknél van így, a kisebbeknél hatékonyabban be tuják hajtani a hatóságok a tartozásokat.

Húsvétig viszont további 35-40 ezer ellenőrzésre lehet számítani, hogy ezzel is csökkentsék a piacra kerülő kétes eredetű és minőségű termékek mennyiségét...

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.11 13:32
Három szakértő beszélgetéséből szemez ez az article: https://telex.hu/techtud/2025/05/05/a-termesz...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 11. 19:01