Tízből nyolc magyar felnőtt saját bevallása szerint rendszeresen stresszben él - állapította meg a GfK LHS HealthCare legutóbbi felmérése. A negatív hatások jellemzően munkahelyi túlterheltség következtében jelentkeznek, tartós fennállásuk esetén pedig - egyebek mellett - idegességet, gyomorproblémákat okoznak. A stressz hatásait a többség testmozgással, így sporttal és sétával igyekszik levezetni.
A szervezetünket érő stresszhatások a szervezet számára lehetnek kedvezőek - előremozdítanak, a megküzdésre serkentenek, az alkalmazkodó készség növelésével pedig pszichés és fizikai állóképességünk javulását eredményezhetik. A negatív stresszhatásokat distressznek nevezzük - mai szóhasználatunkban ezeket a szervezetünket érő kedvezőtlen, erőszakos, kellemetlen ingereket nevezzük stressznek. Feszültséget, szorongást, levertséget okoznak és tartós hatásuk esetén szervi tüneteket is kiválthatnak.
A stressz napjaink velejárója. A GfK LHS HealtCare 2007-ben a 18 éves és idősebb lakosság körében 500 fő megkérdezésével elvégzett telefonos interjúinak eredményei szerint a lakosság 85 százaléka saját bevallása szerint rendszeresen stressz hatása alatt él, 12 százalék ritkán és csupán 3 százalék nem szokta magát stresszesnek érezni.
A felnőtt lakosság számára a stressz legkellemetlenebb tünetei közé az idegesség (36 százalék), a feszültség (23 százalék) és a szorongás (14 százalék) tartozik.
A stressz leggyakoribb kiváltó oka a megkérdezettek bevallása szerint a munkahelyi túlterheltség (23 százalék), a határidők (15 százalék) és magánéleti problémák (9 százalék). Az ilyen állapotban lévők jellemzően minden rossz érzéstől (23 százalék), a kiváltó októl (21 százalék), a feszültségtől (19 százalék) és az idegességtől (14 százalék) szeretnének megszabadulni.
A túl sokáig és túl erősen ható negatív stressz, valamint a nem megfelelő stresszkezelő készség és képesség következtében pszichoszomatikus jelzések, a későbbiekben pedig betegségek is kialakulhatnak. A tartós stressz leggyakrabban érzékelt fizikai jelzései az idegesség, gyomorproblémák, a tehetetlenség és feszültség, magas vérnyomás, koncentrációs problémák, valamint fejfájás és rossz közérzet.

Ezekre a jelzésekre oda kell figyelni és komolyan kell őket venni. A túlfáradási stresszreakció arra figyelmeztet, hogy a megszokott életritmusból ki kell kapcsolódni, csökkenteni kell a stresszterhelést, illetve valamin változtatni kell. Aki nem lép, ahelyett szervezete cselekszik, illetve megbetegszik, így eredményezve egyfajta "kényszerpihenőt". A nemkívánatos stresszhatásokat, a felgyülemlett feszültséget oldani, kezelni kell.
A GfK LHS HealthCare felmérése szerint tízből nyolc válaszadó érezte már, hogy mindenképpen meg akar szabadulni a stressztől - ami leginkább a feszültség oldását (20 százalék), illetve a helyzeten való túljutást (15 százalék) jelenti.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A stresszes állapot enyhülését a megkérdezettek általában abból érzékelték, hogy megnyugodtak (31 százalék), közérzetük jobb lett (27 százalék), megkönnyebbültek (11 százalék).
A fizikai aktivitás jelentős szerepet kap a stressz leküzdésében úgy az ülő mint a fizikai munkát végzők esetében. Legtöbben a stressztől sporttal, valamilyen testmozgással és sétával (33 százalék) igyekeznek megszabadulni, ám vannak, akik inkább szembenéznek a problémával, és megszüntetik annak okát (15 százalék). A stressz levezetésének gyakori formája továbbá az alvás és a relaxálás (9-9 százalék), de van, aki egyszerűen igyekszik elterelni figyelmét a helyzetről és mással foglalkozik, és van, aki kibeszéli magából a problémát (7-7 százalék).
Akik nehezebben alkalmazkodnak a stresszhez, jellemzően könnyebben választanak a stressz levezetésére hosszú távon veszélyes technikákat - így dohányzáshoz, vagy kényszeres evéshez folyamodnak (saját bevallásuk szerint 4-5 százalék).

A felmérést a GfK Hungária Piackutató Intézet készítette.

Fizetésükről vallottak ukrán, ázsiai vendégmunkások: ennyi pénzért veszik el magyar melósok munkáját
A 2025. 32. heti összefoglalónkban a legfontosabb magyar gazdasági és társadalmi témákat gyűjtöttük össze.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


