Várhatóan az idei év első felében is bőven akad majd olyan munkavállaló, akit csoportos leépítés keretében bocsátanak el szerte az országban. A munkaügyi kirendeltségekhez december végéig eljuttatott csoportos létszám-leépítési bejelentések arról tanúskodnak, hogy 2008 elején csaknem 1800 munkahely szűnik meg - írja a Napi.
Tavaly decemberben összesen 2300-an kaptak ilyen módon felmondólevelet, többségük Budapesten, de jócskán akadt példa az egyébként is jelentős munkanélküliséggel küzdő észak-magyarországi régióban.
2007-ben, főként gyárbezárások, átszervezések és hasonló költségcsökkentést célzó intézkedések miatt, közel 24 ember munkavállaló került utcára. A legtöbben Budapesten tevékenykedtek, a legkevesebb munkavállalónak pedig Nógrádban kellett új állás után néznie.
Mivel a munkáltatóknak a csoportos létszámleépítés bejelentésekor nem kell mellékelnie az elbocsátani tervezett munkavállalók nevét, a munkaügyi szervezetek nem rendelkeznek kimutatásokkal arról, hogy az elbocsátottak közül hányan tudtak elhelyezkedni ismét.








