Talán meglepő, de a világ legdrágább és legnevesebb egyetemeinek listája egyetlen átfedést sem tartalmaz. Bár a bejutás ide a legnehezebb, a legmagasabb, milliós nagyságrendet elérő éves tandíjat nem a Harvard vagy a Yale, Európában pedig nem az Oxford, a Cambridge vagy a Sorbonne követeli meg diákjaitól.
Sőt a legismertebb amerikai egyetemek egyetértenek abban, hogy csökkenteni kell a felsőoktatásban eltöltött évek költségeit, lehetővé téve ezzel, hogy a legjobb egyetemekről kvázi kizárt középosztálybeli középiskolások is bejuthassanak a Harvardra vagy a Yale-re.
Ha már ezen iskolák esetében is kizáró okot jelent a magas költségvonzat, akkor a középosztálybeli amerikai diákok csak álmodozhatnak a George Washington Egyetemről vagy az ohiói Kenyon Főiskoláról. Előbbi esetében az éves tandíj mértéke megközelíti a 7 millió forintot.
George Washington Egyetem

Forrás: Forbes
Nincsenek könnyebb helyzetben azonban azok sem, akik más amerikai magánegyetemre szeretnének járni. Az öt legdrágább amerikai egyetemen ugyanis mindenhol 6 millió felett van az éves tandíj, a kollégiumi költségeket és a könyveket nem számítva.
Az Egyesült Államokban a magánoktatás mellett az állami képzés is drága, a diploma megszerzésének átlagos költsége meghaladja a 4500 dollárt. Ezzel a tengerentúli állam, Ausztrália mögött, második helyen áll a világ legdrágább felsőoktatásával rendelkező államokat tömörítő ranglistán.

Ennek fényében már kevés csodálkoznivaló akad azon, hogy a magániskolák is a világ élvonalához tartoznak, nem csupán minőségi tekintetben, de a piszkos anyagiakat érintve is. Az Egyesült Államokon kívül is az amerikai típusú felsőoktatási intézmények adják a legköltségesebbek legjavát.
Párizsban és az Egyesült Arab Emírségek területén is mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki élvezni szeretné a kiscsoportos oktatás előnyeit. Ezekben az intézményekben alacsony az egy tanárra jutó diákok száma, az oktatás pedig angolul nyelven történik.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sharjahi Amerikai Egyetem

Forrás: Forbes
Az Emírségek területén található Sharjahi Amerikai Egyetem mérnöki, bölcsészettudományi, művészeti, építészeti és gazdasági karral is rendelkezik. Az oktatási vezetők szerint az angol nyelv általános alkalmazásának ellenére az iskola szellemiségét továbbra is az arab kultúra határozza meg.
Az amerikai típusú egyetem mellett más oktatási módszert alkalmazó felsőoktatási intézmények is felkerültek a listára. Így például a kanadai Quest University, mely összesen 80 hallgatót fogad egyszerre, s melynek diákjai 18 napos turnusokban egyszerre csakis egy tantárgyban mélyednek el.
Quest University, Kanada

Forrás: Forbes
A listát készítő Forbes elemzői kiemelték, hogy Európában kisebb a különbség az állami és magánintézményekben elkért tandíj között, mint tengerentúlon. Ez az öreg kontinensen az állami és alapítványi támogatás hiányának köszönhető, mely jóval alacsonyabb az Egyesült Államokban található egyetemek esetében jellemzőnél.








