Egy év alatt hétszeresére emelkedett Kínában az egymilliárd dollár (mintegy 180 milliárd forint) feletti vagyonnal rendelkező személyek száma - adta hírül az éves rendszerességű Hurun jelentés. A számban nemcsak annak növekedési üteme döbbenetes, hanem az is, hogy ezzel Kína már a második abban a rangsorban, mely az adott országban lévő dollármilliárdosok száma alapján készül: csak az USA előzi meg a maga 400 főjével.
Közzétette rendszeres éves jelentését Rupert Hoogewerf, akit Kínában csak "Hurun"-ként ismer a közvélemény. A dokumentum szerint a Nagy Fal hazájában a dollármilliárdosok száma mára 106 főre emelkedett (szemben a tavaly számolt 15-tel) mellyel az országok rangsorában Kína már a második a 400 dollármilliárdost magáénak mondható USA mögött.
A vagyonosok számának dinamikus növekedése várhatóan a jövőben is folytatódni fog, a Hurun listát 1999 óta készítő Rupert Hoogewerf szerint ugyanis már most is több mint 200-an lehetnek Kínában a dollármilliárdosok, csak nem mindenki jelenti be vagyonelemeit. A szakértő arra is figyelmeztetett: a tőzsdei szárnyalás jelentősen hozzájárult a gazdagodáshoz.
A Hurun listán egyébként 800 kínai szerepel, akiknek összesített vagyona 457 milliárd dollárt tesz ki és egyenként mindegyikük vagyona meghaladja a 105 millió dollárt. Az átlagos vagyon a tavalyihoz képest szintén a duplájára emelkedett, jelenleg 562 millió dollár.
A ranglista első helyezettje 17.5 milliárd dollárral az a 26 éves Jang Huj-Jen, aki ingatlanfejlesztéssel foglalkozó apjától örökölte vagyonát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Míg az elmúlt években a legtöbb szakértő amellett foglalt állást, hogy ilyen helyzetben a világgazdasági növekedés is jelentősen visszaesik, addig napjainkban egyre többen vannak azon a véleményen, hogy az olyan dinamikusan növekvő fejlődő országok, mint a BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) országok, vagy az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régió ellensúlyozzák majd az USA lassulását. A legfőbb érv éppen a fenti hírhez kapcsolódik: az elemzők-közgazdászok szerint a fejlődő országok export tevékenysége mellett a belső fogyasztásuk növekedése egyre komolyabb méreteket ölt, kösöznhetően az életszínvonal emelkedésének.
A fentiek mára már tükröződnek a részvénypiacok értékeltéségében is: a fejlődő piacok P/E alapon már prémiummal forognak a globális piachoz képest. Az optimizmus közepette arról sem feledkezhetünk azonban meg, hogy a vagyonosodás és az életszínvonal emelkedése a fejlődő országokban egyelőre csak bizonyos rétegeket érint, a társadalmi szakadékok a szegények és a gazdagok között mindeközben egyre mélyebbek és szélesebbek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


