11 °C Budapest

Tanulj keresett szakmát - lépj, mert támogatnak!

Pénzcentrum
2007. augusztus 23. 08:45

Ősszel folytatódik a Lépj egyet előre! elnevezést viselő program, amely arra hivatott, hogy a szakképesítéssel nem rendelkezők a munkaerőpiacon keresett szakmát tanulhassanak ki ingyenesen - olvasható a Népszabadságban.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint a 10,66 milliárd forintból összesen 21 ezren vonhatóak be a szakképzésbe a program 2 éve alatt, amelyhez egyébként bizonyos arányban azok is csatlakozhatnak, akiknek van ugyan szakképesítésük, de az nem bizonyul piacképesnek.

A program tavaly februárjában indult és az idén lezáruló első szakasza alatt 15,5 ezren szerezhetnek valamilyen szakképesítést. A program népszerűségének oka a kis adminisztrációs igény, illetve a kedvező időbeosztás.

A kezdeti 3,9 milliárd forint keretösszeget több alkalommal is megemelték, először 4,2, majd 4,8 milliárd forintra, így az eredeti tervekben szereplő 11 ezer főnél jóval többen kerülhettek be.

Ami a program hasznosságát illeti, az első képzések résztvevőinek véleményét összegző felmérés szerint a válaszadók 45 százaléka ítélte munkaerő-piaci helyzetét kedvezőbbnek. A felmérés idején készített számítások szerint a programból a képzési költséghez, a vizsgadíjhoz és az ösztöndíjhoz egy-egy résztvevő átlagosan 259 ezer forinthoz juthatott hozzá.

HR BLOGGER
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
vezetoi-coaching  |  2025.04.29 09:14
Királyházi Henriett mai postja: “Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen. Madách Falansztere már...
kovacstunde  |  2025.04.27 09:00
Sokhelyen, sokféle iskolákban tanítják a raport létrehozásának lehetőségét, amely a két fél egymásra...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?