-8 °C Budapest

Eldőlt: 2010-től emelkedik a magyar nyugdíjkorhatár! (2.)

Pénzcentrum
2007. június 28. 08:40

Megegyezés született a koalíciós pártok között a nyugdíjkorhatár emeléséről: eszerint óvatosan, 2010-től évente egy hónapot emelnének ezen - írja a Népszabadság. A lap az SZDSZ által a most vasárnapi újabb koalíciós egyeztetésre összeállított 10 pontos reformlistát összegezve megjegyzi: az MSZP és az SZDSZ egyetért abban, hogy szűkíteni kell a korengedményes nyugdíjazás lehetőségeit. A 13. havi nyugdíj SZDSZ által szorgalmazott "beolvasztásával" a szocialisták továbbra sem értenek egyet. Az MSZP azt sem támogatja, hogy a 13. havi nyugdíj integrálásával létrejövő egységes nyugdíjtömeg elosztása jobban kövesse a rászorultság elvét.

Abban viszont egyet értenek a koalíciós pártok, hogy évi 8 millió forint jövedelem felett nem adnának családi pótlékot, és az így felszabaduló összeget a rászorulóknak osztanák szét.

A Magyar Nemzeti Bank két szakértője által tavaly készített nyugdíjmodell egyik javaslata szerint a várható élettartam emelkedésével párhuzamosan kellene emelni a jelenlegi 62 éves nyugdíjkorhatárt. Ez a modell szerint 3 évente fél évet, azaz éppen dupla sebességet jelentene, mint a koalíciós pártok által fent jelzett ütem. Az MNB modellje szerint így 2020-ra 64-65 év, 2050-re 68-69 év lenne a törvényes nyugdíjkorhatár a nők, illetve a férfiak számára.

A szakértők a tanulmányban megjegyzik, hogy ez a lépéssorozat önmagában a nyugdíjrendszer hatalmas nettó implicit kötelezettségvállalásának csökkentésére (értsd: a kassza hiányára) csak hosszú távon jelentene megoldást. Gyorsabb és jelentősebb hatás pl. a "csökkentett nyugdíjjal" (a helyettesítési ráta csökkentése, svájciról árindexálásra áttérés, 13. havi nyugdíj "elvétele"), illetve tb-járulék emeléssel- és szélesítéssel lehetne elérhető.

2006.10.16 13:42
Palotai - Orbán: Nyugdíjtükör 2006 - Merre van most Európa?

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2005.12.19 06:20
Kevesebb nyugdíj az új rendszerből? - hiába volt a reform


HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?