Már csak egy hét van hátra május 21-ig, ameddig a 2006. évi szja-bevallásokat szankció nélkül be lehet adni. Az APEH megerősíti vonalait és készül a rohamra, így a bevallás előtti utolsó pénteken a központi ügyfélszolgálatok este hat óráig nyitva tartanak.
Az idén mintha buzgóbbak lennének a polgárok: május 4-éig 33 százalékkal több szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz, mint tavaly ugyaneddig. A nyilvántartott 1.812.022 darab bevallás 52 százalékát már internetes programmal töltötték ki, a tavalyinál 20 százalékkal többen választották ezt a módszert. Az adóhatóság május 4-éig 43,454 milliárd forint adót utalt vissza, 25 százalékkal többet, mint tavaly, fejenként a tavalyi átlagosan 58.901 forinttal szemben 52.500 forintot.
Igaz már lassan két évtizede kell szja bevallást benyújtani. Azóta már igen sok minden megváltozott, a hibák azonban a régiek. A leggyakrabban előforduló baki, hogy nem írják alá az adóbevallást, vagy legalábbis nem mindenhol. A másik gond, hogy sokan megpróbálnak több adót visszaigényelni, mint amit befizettek. Na kérem, ilyen nincs.
Fontos szem előtt tartani, hogy a kedvezményekre sokféle korlát vonatkozik. Ha egyszerre érvényesíteni, mint amennyire a befizetett adónk fedezetet nyújt , akkor azokat célszerű érvényesíteni, amelyeket semmilyen feltételek esetén nem kell visszafizetni.

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


