18 °C Budapest

Fejenként 200 ezer- Ennyibe kerül egy hiba az APEH szerint

Pénzcentrum
2007. április 17. 09:30

Hozzávetőleg öt és fél ezer magánszemély foglalkoztatójának van izgulnivalója annak kapcsán, hogy - alaki szempontból - mindent rendben talál-e az APEH az adott személy adóhatósági adómegállapításra (adam) vonatkozó nyilatkozatában - írja a Világgazdaság.

Egy tavaly év végi törvénymódosítás kötelezi arra a munkahelyet, hogy az elektronikus űrlapon történő elküldés előtt ellenőrizze és szükség esetén javítsa az adatokat, ám ha a nyilatkozat a munkáltatónak felróható okból mégis hibás vagy hiányos marad, úgy mulasztási bírságot szabnak ki a cégre. A hiba meglehetősen sokba kerülhet: akár annyiszor 200 ezer forint büntetést róhat ki az adóhivatal, ahány magánszemély esetében történt mulasztás.

További közel kilencezer magánszemély jelezte az APEH-nek, hogy a szervezettel kívánják elkészíttetni a 2006. évi személyi jövedelemadó-bevallásukat. Összességében tehát 14 ezer körül alakulhat az adamosok száma az idén, ez ugyan közel másfélszerese az elmúlt két év adatának, mégis jól mutatja az adóhatósági adómegállapítás iránti csekély érdeklődést.

Arra vonatkozóan egyelőre nem állnak rendelkezésre adatok, hogy az adóbevallás másik két formájával - a munkáltatói adómegállapítással és az önadózással - összesen hányan teljesítik a kötelezettségüket. Előbbi esetében június 11-ig kell - elektronikus úton - az APEH-nek eljuttatni az adóbevallást, míg annak, aki saját maga készíti el a nyomtatványt, május 21-e a határidő. A tapasztalatokból arra lehet számítani, hogy a munkáltatói adóbevallást mintegy kétmillió személy választja, az önadózók száma pedig 2,4 millió körül alakulhat. Utóbbiak közül jó néhányan már túl vannak ezen, ezt jelzi az is, hogy az APEH eddig 25,5 milliárd forintnyi visszajáró adót utalt vissza.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.16 19:15
Mi a fene volt 1904. június 14-én?! Egy regény, egy nagyon híres és hírhedt regény, James Joyce kb....
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
kovacstunde  |  2025.06.07 08:00
Atomizálódnak a családok, csökken a kötődések száma és mértéke, ezzel párhuzamosan pedig növekszik a...
laskainelli  |  2025.06.06 15:03
Képzeld el, hogy előtted van az az élet, amire mindig is vágytál. Egy szeretetteljes kapcsolat, kiel...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?