-8 °C Budapest

Újabb elbocsátási hullám a közszférában - romlik a munkamorál...

Pénzcentrum
2007. március 12. 09:00

A konvergenciaprogram 2007-re húszezer fős létszámcsökkentést helyezett kilátásba a közigazgatásban, ennek nagy része várhatóan az önkormányzatokat érinti majd, ahol a megszorítások következtében már 37-38 ezerre zsugorodott apparátusi létszám további csökkenése elérheti a 30 százalékot - írja a Népszabadság.

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára, Fehér József szerint az idei évre vonatkozó önkormányzati költségvetésekből már látható, hogy igen nagy mértékű elbocsátás kezdődik meg a következő hónapokban.

Az állami közigazgatásból már a tavalyi évben elküldtek 12 ezer közszolgát, így a mostani korrekció főként az önkormányzatokon dolgozókat érinti majd. Fehér József információi szerint az elbocsátások működési zavarokat okoztak a megyei földhivataloknál és a növény-egészségügyi állomásoknál. De fennakadásokat tapasztalhatók a munkaügyi központok, közigazgatási hivatalok és az ÁNTSZ munkájában is.

A szakszervezet főtitkára szerint az elbocsátástól való félelem bizalmatlanná teszi a dolgozókat, amely hosszú távon negatív hatással lesz az önkormányzatokon folyó munka hatékonyságára.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?