34 °C Budapest

Nem csak a hallgatóknak jelent több pénzt a hasznos diploma...

Pénzcentrum
2007. március 12. 10:00

A kiadott diploma piacképességét és a felsőoktatási intézmények teljesítményét is figyelembe vennék a felsőoktatási intézmények finanszírozásában, bár az egyes diplomák sikerességének mérése még nem megoldott, a részletekről most folynak a szakmai egyeztetések - írja a Népszabadság.

A tárca tavasszal új felsőoktatási finanszírozási modellt vezetne be. Az egyetemekkel és főiskolásokkal kötött három éves megállapodásokban határoznák meg a hallgatónként járó képzési normatívát az intézmény teljesítménye alapján, miközben a másik két elem, a tudományos, illetve a fenntartói normatíva változatlan maradna.

Az intézmények teljesítményét pontrendszerben mérnék, többek között az elhelyezkedési lehetőségek és az oktatók tudományos tevékenység alapján. Fontos szempont lenne, mondta Manherz Károly, az oktatási tárca felsőoktatási államtitkára, hogy az adott szakra felvettek közül hányan végeznek, illetve hogy az ott szerzett diploma mennyire bizonyul használhatónak a munkaerőpiacon.

Sajnos egyelőre az utóbbi tényezőre vonatkozóan nincsen pontos statisztika, bár az új felsőoktatási törvény szerint az intézmények kötelezettek a pályakövetésre, de mivel ugyanez nem igaz a hallgatók esetében az információadással kapcsolatban, a kimutatások elkészítése korántsem egyszerű feladat.

Emellett a szaktárca díjazza majd azokat az intézményeket, akik aktív kapcsolatot tartanak fenn a versenyszféra különböző szereplőivel és a munkapiaci elvárásokhoz igazítva átstrukturálják a képzéseket.

HR BLOGGER
coachco  |  2025.08.05 18:51
Idén másodszor bicajoztuk körbe Mádról indulva a Tokaj-hegyet. Ez háztól-házig nekünk 54 kilométer v...
vezetoi-coaching  |  2025.08.05 09:47
Durva kérdés, ugye? Ideteszek egy videó linket, amely a tradicionális választ adja: “mindig jobb, és...
laskainelli  |  2025.08.03 15:34
Egy kliensem több, mint tíz éve élt együtt a férjével, és bár kívülről úgy tűnt, minden rendben van,...
hrdoktor  |  2025.08.01 12:16
Sokan már a tavasz beköszöntével diétázni és sportolni kezdenek, hogy a strandszezonra formába lendü...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 13. szerda
Ipoly
33. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 13. 12:29