Március végéig derül ki, hogy a munkavállalók milyen szabályok alapján vehetik ki idéntől kezdve szabadságukat, ugyanis az Alkotmánybíróság utasítására újra kell alkotni a szabályozást - közli a Magyar Hírlap.
Legkésőbb április elsején akarja hatályba léptetni az új szabályozást a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM), mint azt Horváth István, a tárca jogi főosztályvezetője elmondta. Erre az Alkotmánybíróság tavaly decemberi döntése kötelezi a tárcát. Ezen döntés szerint alkotmányellenes az a passzus, amely lehetővé teszi, hogy az alkalmazottak szabadságának kiadását akár a következő év június 30-ig elhúzzák. Kollektív szerződés esetén ezt akár június 31-ig is eltolhatják.
A taláros testület szerint a szóban forgó szabályozás aránytalanul nagy mértékben korlátozza a pihenéshez való jogot, ezért alkotmányellenes. Akár olyan szélsőséges esetek is előfordulhatnak, hogy a munkavállalók éves szabadságuk nagy részét csak a következő év novemberében, decemberében vehetik ki.
Az Alkotmánybíróság kifogásolták azt is, hogy a törvény nem definiálja a "kivételesen fontos gazdasági érdek fogalmát", és azt sem határozza meg, hogy a szabadság mekkora hányadát lehet átvinni. Az SZMM honlapján lévő előterjesztés szerint az alapszabadság legalább felét az esedékesség évében kell kiadni. Ettől eltérni csak kiemelt esetekben (baleset, elemi csapás, súlyos kár, életet, egészséget, testi épséget fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, illetőleg elhárítása) lehetne.
A kivételesen fontos gazdasági érdek a tervezet szerint a "cég működési körét közvetlenül és súlyosan érintő, illetve gazdálkodását meghatározó módon befolyásoló, a munkaszervezéstől független körülmény".

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


