A ciklusváltás parlamenti költségeire az Országgyűlés Hivatala 2,1 milliárd forintot különített el, ám a végső összeg attól függ, hány képviselő végkielégítéséről kell gondoskodni. A hivatal az előző választások eredményeinek átlagolása alapján kétszáz képviselő távozására és egymilliárdos költségre számít.
A ciklusváltás parlamenti költségeire az Országgyűlés Hivatala 2,1 milliárd forintot különített el, ám a végső összeg attól függ, hány képviselő végkielégítéséről kell gondoskodni. A hivatal az előző választások eredményeinek átlagolása alapján kétszáz képviselő távozására és egymilliárdos költségre számít - írja mai számában a Napi Gazdaság.
Jogszabály szerint a búcsúzó képviselőknek 210 ezer forintos - április elsejétől 220 800 forintos - illetményalapjuk és pótdíjaik előző hathavi átlagának megfelelő juttatást folyósítanak hat hónapon keresztül, de az érintettek a pénzt egy összegben is kérhetik. A képviselők pótdíjat legfeljebb két bizottsági tagság után kaphatnak, havonta 168 ezer forintot az alkotmányügyi, a költségvetési és az európai ügyek bizottságában való részvételért, 84 ezer forintot pedig az egyéb bizottsági tagságokért.
Mandátumuk lejártakor a képviselők kötelesek visszaadni az Országgyűlés Hivatalától kapott laptopjaikat, vagy a BÁV Rt. értékbecslése alapján 71 ezer forintért megvásárolhatják azokat - közölte lapunkkal Bakos Emil gazdasági főigazgató. A képviselők munkáját segítő hordozható számítógépeket 2003-ban darabonként 655 ezer forintért szerezték be. A hivatalnál arra számítanak, hogy a mandátumot nem szerző képviselők és az Országgyűlésben maradók nagy többsége megveszi majd a hordozható számítógépet.
Kormányváltás nélkül is van viszont arra esély, hogy a miniszterek cserélődjenek. Ha egy miniszter nem lesz tagja a következő kormánynak és legalább egy éven keresztül betöltötte pozícióját, hathavi juttatás illeti meg Amennyiben a miniszter egy felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, pótlékokkal együtt 2,4 millió, az államtitkár pedig 1,7 millió forint végkielégítéssel távozik. Ha a miniszter egyben országgyűlési képviselői tisztséget is ellátott, további 1,3 millió forintra jogosult.
2025-ben három szombati pihenőnapot is áthelyeznek, hogy hosszabb hétvégéket alakítsanak ki, ez a rendszer azonban nem feltétlenül kedvez a dolgozóknak.
Évről évre nagy dilemma az egyetemi képzésen gondolkodó fiatalok számára, hogy olyasmit válasszanak, ami nemcsak egy diplomát ad a kezükbe, hanem valódi, piacképes tudást is.
Az angol nyelvtudás ellenőrzéséről írt alá rendeletet Donald Trump amerikai elnök hétfőn az Egyesült Államokban a közúti szállítás területén dolgozó sofőrök esetében.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.