Jelentősen megnőtt a hálapénz miatt indított eljárások és feljelentések száma az egészségügyben.
A Fidesz nem zárna be kórházakat, de jelentős szerkezeti átalakításokat hajtatna végre - közölte a párt miniszterelnök-helyettes jelöltje az Inforádióban. Mikola István elmondta, számításaik szerint ennek megvalósítása 670 milliárd forintba kerülne.
A volt egészségügyi miniszter szerint a Fidesz átalakítaná az egészségügy szerkezetét. A teljes átalakítás a Fidesz számításai szerint 670 milliárd forintot igényelne, melyhez uniós forrásokat is igénybe vennének. A gyógyintézmények sok helyen az alaptevékenységhez kapcsolódó egyéb szociális funkciót kapnának.
Mikola szerint a magyar rendszerből nehéz kiirtani hálapénzt. A Fidesz miniszterelnök-helyettes jelöltje úgy véli, hogy a hálapénz piaci viszonyok közt is maradna (az SZDSZ a piaci viszonyokban látja a megoldást: ha valamiért piaci árat fizetünk, akkor elmarad a hálapénz).
Mikola szerint a paraszolvencia csak az orvosok újfajta jogállásával szűntethető meg. Mint mondta, szabad szellemi foglalkozású orvosokból álló rendszert kell létrehozni, ahol a gyógyítók az intézményekkel, vagy az egészségbiztosítóval szerződnek. Munkájukat egy előre meghatározott szakorvosi díjtétel szerint számolnák el.








