Nincs "könnyű" kiút: gyors kiigazítás nélkül drasztikus megszorítás jöhet

A 2004. májusában csatlakozó tíz új tagország különböző időpontokat jelölt meg az eurobevezetés céldátumaként. A kisebb, és általában szoros árfolyam-menedzselést folytató országok 2007-8-ban szeretnék bevezetni az eurót, míg a négy visegrádi ország 2009-10-re teszi az euró legkorábbi bevezetését. A tíz új belépő közül Magyarország áll legtávolabb az euró bevezetésétől, mivel az egyedüli ország, amely egyetlen számszerű kritériumot sem teljesít.

A magyar gazdaság azonban nemcsak a többi országhoz képest, hanem a kormány által kitűzött, és a Pénzügyminiszterek Tanácsa (ECOFIN) által 2004 novemberében jóváhagyott konvergenciaprogramhoz képest is elmaradásban van. E program az euró 2010-ben történő bevezetését tűzte ki célul, amihez az inflációs kritériumot 2007 márciusa és 2008 márciusa között kell teljesíteni, a fiskális kritériumokat pedig a 2008-as költségvetési évben. A 2010-es euróbevezetésnek az is feltétele, hogy legkésőbb 2007 első felében belépjünk az ERM II-be.

A konvergenciaprogramban kitűzött költségvetési pályához képest 2004-ben a GDP 2 százalékát, 2005-ben pedig a GDP 3 százalékát is elérő elcsúszás mutatkozik.

Az eddig eltelt időszakban az infláció mérséklődése a programnak megfelelően haladt. Bár az előrejelzések szerint az infláció az elkövetkező két évben valószínűleg 3 százalék körüli szintre csökken, a tartós árstabilitás eléréséhez arra is szükség van, hogy az importtal közvetlenül nem versengő körben is mérséklődjön az árnövekedés üteme, és a nominál-béreknek a hosszú távú inflációs szint feletti többlet- (azaz reál-) emelkedése se haladja meg a termelékenység növekedését. Ez előfeltétele annak, hogy a magyar gazdaság rögzített árfolyam esetén is megőrizze versenyképességét, és ki tudja aknázni a monetáris stabilitásból származó növekedési előnyöket. Egy jövőbeli költségvetési kiigazítás az inflációs kritérium elérhetőségének esélyeit is jelentős mértékben javítaná.

A makrogazdasági folyamatok és a nem számszerű kritériumok értékelése alapján a magyar gazdaság még nem érett arra, hogy alacsony kockázat mellett lépjen be az európai árfolyamrendszerbe. Bár a mai árfolyamrendszer néhány elemében hasonlít az ERM II-re, az árfolyam-kritérium teljesítéséhez sokkal szűkebb sávban, az új centrális paritás közelében kellene menedzselni az árfolyamot. Mivel a dezinflációs folyamat még nem zárult le, az elkövetkezendő időben nem érdemes korlátozni a monetáris politika mozgásterét, az inflációs célkövetés rendszerében a monetáris politika hatékonyabban képes támogatni a nominális konvergenciafolyamatot.

Az ERM II-belépés késleltetése mellett szól az is, hogy a magyar gazdaság külső és belső egyensúlyi problémái miatt a tőkepiaci sokkokkal szembeni sérülékenysége nagy, így fokozottabban van kitéve a nemzetközi tőkepiacokon bekövetkező változások hatásának. Ezért az MNB szakértői úgy ítélik meg, hogy az országnak csak akkor érdemes belépnie az ERM II-rendszerbe, ha a magyar gazdaság sebezhetősége alacsony szintre mérséklődött, azaz - a rendszerhez már csatlakozott hat új EU-taghoz hasonlóan - Magyarországon is már "belátható" közelségbe került a konvergenciakritériumok teljesítése; és csak a szükséges minimális időt célszerű az ERM II rendszerben tölteni.

A gazdaság sérülékenysége alapvetően a gazdaságot jellemző ikerdeficit problémából ered, azaz abból, hogy az államháztartás magas finanszírozási igénye miatt tartós külső egyensúlytalanság alakult ki. A folyó fizetésimérleg-hiány hátterében nem a gazdaság versenyképességével kapcsolatos problémák állnak, ezért abban az esetben, ha a gazdaságpolitika elkötelezi magát a fiskális konszolidáció végrehajtására, és arra úgy kerül sor, hogy valóban mérséklődik a széles értelemben vett államháztartás finanszírozási igénye, akkor ez a folyamat automatikusan a külső egyensúlyi helyzet javulásával is együtt jár.

A tény, hogy Magyarország sem a számszerű, sem a kvalitatív követelményeknek nem felel meg, egy közös okra vezethető vissza, nevezetesen a költségvetési politika jelenlegi lazaságának helyzetére. A konvergenciafolyamat és a magyar gazdaság jövője szempontjából is kulcskérdés a fiskális politika alakulása és minősége.

A fiskális kritériumok teljesítésével, illetve a teljesítés időzítésével kapcsolatban három szempontot érdemes hangsúlyozni.

• Az első, hogy a fiskális alkalmazkodás követelménye független az euró bevezetésének időzítésétől, az unió minden tagországára egyöntetűen érvényes a Stabilitási és Növekedési Paktum, amely szerint minden országnak kötelessége a költségvetési hiány mérséklése, az egyensúly közeli vagy enyhén szufficites költségvetési pozíció elérése. A 2004-ben belépett új tagországok arra kaptak lehetőséget, hogy legkésőbb az első 4 éves konvergenciaprogram végére, 2008-ra a deficitet 3 százalék alá mérsékeljék. A fiskális pályáról való letérés következmények sorozatát vonhatja maga után, melyek legsúlyosabb fokozata a Kohéziós Alap folyósításának megvonása. Az ECOFIN 2005. november 8-i ülésén már második ízben állapította meg, hogy az új csatlakozók közül Magyarország az egyetlen, amely nem tette meg a szükséges erőfeszítéseket a fiskális konszolidáció megvalósítása érdekében. Ezért az ECOFIN 2006 januárjában várhatóan újra ajánlásokat fog tenni, hogy milyen intézkedéseket vár el a kormánytól a túlzott deficit megszüntetésére.
• Másodszor, a kritériumok teljesítése alapozza meg a gazdaság későbbi teljesítményét, ezért az országnak az az érdeke, hogy tartós, minőségi alkalmazkodás vezessen el a kritériumok teljesítéséhez. Több, korábban belépett európai országban láttunk példát arra, hogy könyvelési "trükkökkel" vagy átmeneti intézkedésekkel teljesítették az euró bevezetés előfeltételeit. A gazdasági növekedés szempontjából gyakran éppen ezek az országok mutatták a leggyengébb teljesítményt az unióban, mivel az elhalasztott alkalmazkodás költségei a belépés után jelentős terhet róttak a gazdaságra.
• Végül, a konvergenciapálya kialakítása során azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar gazdaság az elmúlt években hosszabb távon nem fenntartható pályára került. Abban az esetben, ha nem a gazdaságpolitikai alkalmazkodás, hanem a piacok kényszerítik ki a gazdasági pálya korrekcióját, az a növekedés tartós és jelentős visszaesésével fog együtt járni. A tőkepiaci szereplők arra számítanak, hogy a gazdaságpolitikai alkalmazkodás megtörténik, így hajlandóak a gazdaságot a feltörekvő országokhoz és a gazdaság fundamentumaihoz viszonyítva mérsékelt - bár a régióban kiemelkedően magas - kockázati felárak mellett finanszírozni. Ez a megelőlegezett bizalom azonban könnyen összeomolhat, ha a gazdaság tartósan letér a konvergenciapályáról. A gazdasági visszaesés tehát csak akkor kerülhető el, ha a külső és belső egyensúlytalanság mérséklődik, és ezáltal közelebb kerülünk az euró bevezetésének előfeltételeit megtestesítő kritériumok teljesítéséhez.

A gazdaság tartós növekedési pályán való tartásához kulcsfontosságú a költségvetési deficit gyors ütemű csökkentése. A nemzetközi tapasztalatok alapján azt láthatjuk, hogy elsősorban az "orrnehéz", azaz a terheket a kiigazítási időszak elejére koncentráló és a kiadások mérséklésére alapozott konszolidációs programok hoznak tartós javulást, és ezek járnak a legkisebb kibocsátási veszteséggel. Az eredményességet szintén növeli, ha elsősorban a működési és nem a beruházási kiadások körében sikerül tartós kiadáscsökkentést elérni.

Magyarországon az elmúlt 3 évben éppen ellentétes folyamatok zajlottak. Miközben az adómérséklések hatására a GDP 1.5 százalékával mérséklődtek a bevételek, az elsődleges folyó kiadás, ami a kiadások legtartósabb összetevője, a 2000. évi 35 százalékos GDP arányos szintről 40 százalék fölé emelkedett. A hiány növekedése, illetve magas szinten történő beragadása tehát strukturális okokból eredt, a meghozott intézkedések előrejelezhető következménye volt. A költségvetési hiány elcsúszását az okozta, hogy a bevételek és a folyó kiadások dinamikája közötti növekvő rést a beruházási kiadások visszafogásával vagy költségvetési körön kívülre szervezésével, és egyéb kreatív könyvelési megoldásokkal próbálták áthidalni - áll a jelentésben. Ezen megoldások egy részénél később módszertani revíziót kellett végrehajtani, mert nem voltak összeegyeztethetők a költségvetési elszámolások európai szabályaival.

A beterjesztett 2006-os költségvetési törvénytervezet nem garantálja, hogy a fiskális politika közelebb kerül a konvergenciaprogramhoz. A tárgyalás alatt álló 2006. évi költségvetési tervezet szerint a hivatalos hiánycél - a kiadások ESA-szerinti számbavétele esetén - 6.6 százalék. Még a kiűzött cél maradéktalan teljesülése sem jelentene valódi fiskális kiigazítást, mivel a javulás csak abból származik, hogy a tervezet egyes beruházási kiadásokat az államháztartási körön kívül jelenít meg. A már bejelentett fiskális intézkedések 2007-2008-ra a költségvetési pozíció további romlását vetítik előre. Ellentételező intézkedések hiányában a transzferek beígért növelése és a több évre szóló adócsökkentési program megvalósítása a költségvetés deficitjének további jelentős emelkedését eredményezné.
A 2006-os törvénytervezet és a bejelentett intézkedések tovább rontják a költségvetés strukturális pozícióját, így magukban hordozzák mindazokat a megvalósíthatósági és módszertani kockázatokat, amelyeket a korábbi években tapasztaltunk.

Összességében, a ma ismert intézkedések alapján az ESA-hiány - további, egyenlegjavító lépések hiányában - 2008-ra elérheti a GDP 9.0-10.6 százalékát, így a költségvetési egyenlegre vonatkozó maastrichti kritérium teljesítéséhez a GDP 5.5-7 százalékát kitevő további megszorító intézkedés szükséges.

A jelenlegi fiskális helyzet és az ebből kivezető megoldások elemzése alapján egyértelműen megfogalmazható, hogy a magyar költségvetés nagyon súlyos strukturális problémákkal küzd, melyből nincs "könnyű" kiút. A maastrichti kritériumok eléréséhez a fiskális politika alakítóinak egyszerre több fronton és minden esetben jelentős rövid távú költségekkel járó lépéseket kell megtennie. A költségvetés beruházási kiadásai mérséklésének jelentős korlátai vannak. Szükséges a működési költségek csökkentése, amelyre hatékonyan leginkább létszámcsökkentés és a szolgáltatások igénybevevőitől szedett díjbevétel kiterjesztése adhat lehetőséget. De a nettó működési kiadások drasztikus lefaragásával sem valósítható meg a szükséges mértékű fiskális konszolidációs igény, szükség van arra, hogy az előző évek tendenciáját visszafordítva az adók és transzferek egyenlege is jelentős mértékben növekedjék.

Végül az MNB szakértői fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a kritérium teljesítése nem jelenti a költségvetési konszolidációs folyamat végét. Az európai szabályok szerint a költségvetési egyensúly megteremtésére kell törekedni. A hosszabb távú tervek kialakítása során fontos figyelembe venni azt is, hogy a társadalom elöregedése miatt a nyugdíjrendszer jelenlegi paraméterek melletti fenntartása fokozatosan növekvő terhet jelent a költségvetésnek.