Wolfgang Schussel osztrák kancellár szerint a francia és holland EU alkotmányról szóló népszavazások megismétlése mozdíthatná ki a holtpontról az alkotmányozási folyamatot illetve az unió intézményi reformját. Erre akár a következő 2 évben is sor kerülhetne.
Schussel úgy vélekedik, hogy a francia illetve holland szavazók az unió túlzott bővítésétől (Törökország, Ukrajna stb.) féltek, amikor "nem"-mel szavaztak. A kancellár szerint az uniós vezetőknek ígéretet kellene tenniük a csatlakozási folyamat lelassítására, ezzel bizalmat kelthetnének a szavazókban. Ausztria a jövő év elején veszi át az unió soros elnöki posztját a brit után.
Schussel a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva azt mondta, hogy egy 2007-es újabb francia és holland szavazás feltétele a politikai váltás az érintett országokban. A kancellár szerint nem lehetséges elfogadtatni az új alkotmányt, ha ezekre a lépésekre nem kerül sor. Nem jelent megoldást, ha az alkotmány egyes részeit külön elfogadják, ugyanis ez újabb kormányközi konferenciákhoz vezethet, melyek kimenetele meglehetősen kétséges - írja az EUobserver.
A francia és a holland szavazók valamivel több mint két hónapja utasították el az új alkotmányt. Ahhoz, hogy a dokumentum életbe léphessen, a tagállamok mindegyikének igent kell mondani.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


