Az elemzői várakozásoknak megfelelően tegnapi ülésén változatlanul maradt a svájci jegybank irányadó kamatszintje, mely a 0.25-1.25%-os 3 hónapos Libor sávon belül a középértéket (0.75%) célozza. A forint az elmúlt két hétben mintegy 4 egységgel erősödött a svájci frankhoz képest a korábbi 10 forintos gyengülés után. Emellett egy 17 elemző részvételével végzett tegnapi felmérés szerint a svájci irányadó kamatszint legalább az idei év végéig nem változik, így a magyar frankalapú devizahitelesek egyelőre úgy tűnik, hogy fellélegezhetnek: a törlesztő részletek rövid távon várhatóan nem emelkednek számottevő mértékben. Érdemes ennek ellenére a legfontosabb svájci gazdasági folyamatokkal tisztában lenni, annak pedig különösen, aki most gondolkodik frankalapú hitel felvételében.
A svájci jegybank arra hivatkozva hagyta most is változatlanul irányadó kamatszintjét, hogy az euró-zónában mutatkozó gazdasági nehézségek feltartóztatják a svájci gazdasági fellendülést is. Az intézmény tavaly decemberi, és idén márciusi (negyedévente sorra kerülő) ülésén sem nyúlt kamatához. Tavaly júniusban és szeptemberben az export által húzott gazdasági növekedés miatt két lépésben emelte a jegybank a mostani 0.75%-os célértékre a rátát.
A jegybank megítélése szerint a középtávú inflációs kilátások jelenleg kedvezőbbek, mint ahogy azt márciusban látta, ugyanakkor a kamatdöntés közleményében megjegyezte, hogy amennyiben a svájci gazdaság fellendülése fokozottabbá válik, a kamatszint is igazodni fog ehhez (kamatemelés). Jean-Pierre Roth, a bank elnöke szerint továbbra sincs szükség sietségre monetáris szigorítás terén. Az intézmény szerint a fellendülés az év második felében bekövetkezhet, éves szinten 1%-os GDP-növekedés várható a korábbi előrejelzésben szereplő 1.5% helyett (külső, elsősorban euró-zóna növekedési lassulás).
Az inflációs kilátásokról szólva idén átlagosan 1%-os, jövőre 0.5%-os, míg 2007-ben 1.4%-os éves átlagos pénzromlási ütemre lehet számítani, amely értékek lényegesen elmaradnak a bank árstabilitásként értelmezett 2%-os plafonjától.
A Reuters a kamatdöntést követően 17 elemző megkérdezésével végzett felmérést, melynek eredménye szerint 9 szakértő szerint leghamarabb csak 2006-ban, míg 8 megkérdezett szerint már idén decemberben bekövetkezhet egy 25 bp-os kamatemelés. A 9 elemző közül, aki csak jövőre számít emelésre: 4 szerint ez már márciusban, 1 szerint márciusban, vagy júniusban, 3 szerint júniusban, és 1 szerint csak jövő decemberben következik be. A jelenlegi 0.75%-os kamatszint fokozottan stimuláló a svájci gazdaság számára (negatív rövid kamatok az inflációhoz képest), így a banknak előbb-utóbb a fokozódó inflációs hatások miatt emelnie kell azt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


