1%-kal nőtt a német gazdaság az első negyedévben a tavalyi év utolsó negyedéhez képest - közölte a Szövetségi Statisztikai Hivatal. A GDP 2004 negyedik negyedében 0.1%-kal zsugorodott. Az első negyedévi növekedés a leggyorsabb volt 2001 óta, ugyanakkor a következő hónapokban a dinamika érdemi lassulására lehet számítani.
A növekedés lényegesen gyorsabb volt az elemzők által vártnál, ugyanis a konszenzus csak 0.5% volt. A fogyasztás viszonylag stabilan alakult, az export dinamikusan bővült. A gazdaság várhatóan stagnál majd az év további részében.
A magas olajárak a gyengülő, de továbbra is erős euróval lassítják a növekedést. Bár az exportbővülés így sem alacsony, egy gyengébb árfolyamszinten még dinamikusabb lehetne. A fogyasztás továbbra sem bővül igazán, mely hopsszú ideje a német gazdaság egyik legnagyobb problémája. A munkanélküliség növekedése (már 5 m körül) érdemben befolyásolja a fogyasztási hajlandóságot.
Mind az euró-zóna, mind a világgazdaság növekedési üteme várhatóan mérséklődik majd 2004-hez képest az idei évben. Ez a német gazdaságra is negatívan hat. A német kormány 6.5 mrd eurós adócsökkentés mellett döntött annak érdekében, hogy a lakossági fogyasztást élénkítse. A fogyasztás kb. három éve nem nő.
Összességében Európa legnagyobb gazdasága 2005-ben 0.7%-kal nőhet a tavalyi 1.6% után. Korábban a nagy gazdaságkutatók még 1.5%-ra számítottak, ugyanakkor az elmúlt hetekben ezt 0.7%-ra csökkentették. Az export tavaly 8.6%-kal bővült, idénre 6.5%-ot prognosztizálnak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


