Bankvezetőkkel, munkaadói szervezetek képviselőivel tanácskozott tegnap Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Polgári Magyarországért Alapítvány konferenciáján. A gazdasági élet prominens szereplői közül jelen volt többek között Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója, Erdei Tamás a Bankszövetség elnöke, Széles Gábor, a MGYOSZ elnöke, Szalay-Berzeciczy Attila, a BÉT elnöke is. Orbán felszólalásában őszinteséget és a tényadatok manipulálásának mielőbbi megszüntetését kérte a kormányzattól a Magyar Nemzet tudósítása szerint. A Fidesz elnöke elmondta, hogy az adóreform, a bürokrácia leépítése, a szakképzés átalakításának ügyében készek együttműködni a kormánykoalícióval.
Orbán beszélt a duális gazdaság problémájáról, miszerint a gazdasági növekedés többnyire 12-13 nagyvállalathoz kötődik, ezzel szemben a hazai kis- és középvállakozások jelentős problémával küszködnek. A körbetartozások egyre jelentősebb akadályát jelentik a fejlődésnek. A kincstári kör által felügyelt vállalatok gazdálkodása folyamatos romlást mutat. Orbán sérelmezte, hogy Magyarország kivételével valamennyi új tagállam mezőgazdasága nyert az uniós csatlakozással.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


