A KSH adatai szerint augusztusban a kivitel értéke 3.1 milliárd eurót (+14%), a behozatal 3.5 milliárd eurót (+12%) ért el, a passzívum 370 millió euró volt, 10 millió euróval kevesebb, mint 2003 augusztusában.
A kivitel értéke az első nyolc hónapban 27.4 milliárd euró, a behozatal értéke 30.8 milliárd euró volt; 2003. január-augusztushoz viszonyítva a növekedés mértéke euróban számolva mindkét irányban 14%. A külkereskedelmi termékforgalom passzívuma 3.4 milliárd eurót tett ki, ami 324 millió euróval több, mint tavaly ilyenkor.
Mind a kivitel, mind a behozatal kapcsán elmondható, hogy a dinamika igen jelentős. A külső konjunktúra élénkülés jelentősen lendített az exporton, ugyanakkor a kivitel importvonzata, illetve a továbbra is viszonylag erős fogyasztás, az építőipari aktivitás jelentős behozatali igényt gerjeszt.
Bár a fenti adatokban egyértelműen nem tükröződik, érdemes figyelembe venni, hogy az ipari kibocsátás illetve ehhez kapcsolódóan az exportértékesítés dinamikája az elmúlt hónapokban mérséklődött. Augusztusra csak az előzetes kibocsátási adatok ismertek, de ezek az ipari exportértékesítés jelentős lassulásáról árulkodnak.
Részletes adatok egyelőre az első hét hónapra állnak rendelkezésre. Idén az első hét hónapban az export volumene 18, az importé pedig 17% kal bővült az előző év azonos időszakához képest. Júliusban ugyanakkor a forgalmi dinamikák mérséklődése volt tapasztalható: a kivitel volumennövekedése 13, a behozatalé pedig 8% os volt, amely részben a nagy exportáló cégeknél a tavalyi évhez képest korábban bekövetkező szabadságolásokkal, valamint a gépjárműmotorok esetében a termelés csökkenésével párhuzamosan visszaeső exporttal magyarázható. A március-júliusi időszak külkereskedelmi folyamatainak értékelésekor figyelembe kell venni a csatlakozás által előidézett változásokat.
Figyelembe véve azonban a csatlakozással összefüggésben bekövetkezett változások egyszeri, előrehozott hatását, az egyenleg feltehetően nem romlott. Júliusban a mérleg - a március-júniusi időszakban tapasztalt egyenlegromlást követően - már javult.
Részben a fent EU-csatlakozási hatáshoz kapcsolódóan az import 12 havi forgalomnövekedése már kb. másfél százalékponttal haladja meg az exportét. A deficit kumulált értéke 5 mrd euró körül mozog, ami a GDP 6.2%-a. Látványos ugrás áprilisban történt (EU), azonban ennek korrekciójával a deficit 400-500 m euróval kisebb lhet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kivitel forintárszínvonala kismértékben csökkent, a behozatalé ugyanakkor csekély mértékben nőtt (a változás mértéke egyik irányban sem haladta meg a fél százalékot), amelynek eredményeképpen a cserearány nem egészen 1% kal romlott. A forint az év első hét hónapjában mintegy 1% kal gyengült 2003 azonos időszakához képest, amelyen belül a meghatározó súllyal rendelkező euróhoz képest mintegy 3%-os gyengülés, ezzel szemben a dollárhoz viszonyítva 7%-os erősödés volt tapasztalható. Az időszakon belül a leértékelődés májusig tartott, azt követően a forint növekvő mértékben erősödött.
Az árufőcsoportok közül továbbra is a kivitel 62%-át jelentő gépek és szállítóeszközök volumene bővült a legnagyobb mértékben, 25%-kal. Az árufőcsoporton belül a mobiltelefonokat magába foglaló híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek exportértéke közel harmadával, az energiafejlesztő gépek és berendezések kiviteli értéke pedig több mint ötödével nőtt.
A behozatal 52%-át képviselő gépek és szállítóeszközök volumene 22%-kal nőtt. Az árufőcsoportba tartozó termékkörök közül a villamos gépek, készülékek és műszerek importértéke 30%-kal bővült. Az energiahordozók behozatalának volumene változatlan maradt, miközben az importérték 5% kal emelkedett. Az árufőcsoport meghatározó termékei közül nyers kőolajat 7%-kal magasabb forintárszinten mintegy 10%-kal nagyobb mennyiségben, földgázat viszont változatlan forintáron 12%-kal kisebb volumenben szereztünk be.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


