Kedvező adatokkal zárult a nyár utolsó hónapja, gyakorlatilag minden vagyontípus esetében számottevő növekedés volt tapasztalható a BAMOSZ tagjainak portfóliókezelésében. A befektetési alapok vagyona összességében 1%-kal nőtt, ezen belül - a kötvényalapok kivételével - gyakorlatilag minden egyéb alapkategóriában (pénzpiaci, részvény, vegyes, ingatlan) dinamikus vagyonnövekedés következett be.
Úgy tűnik a befektetői bizalom a kötvényalapok iránt még mindig nem állt helyre, vagyonuk az év szinte minden hónapjában fokozatosan csökkent. Velük szemben a "húzóerőt" az utóbbi időben egyértelműen a pénzpiaci alapok képviselik. Megjegyzendő, hogy a részvényalapok esetében a növekedés a tőzsdei árfolyamok emelkedésének köszönhető, augusztusban a befektetők hozzávetőlegesen fél milliárd forintnyi tőkét vontak ki a hazai részvényalapokból, míg megközelítően ennyi friss tőke áramlott a nemzetközi részvényalapokba.
Szintén árnyalja az első ránézésre kedvező képet, hogy a hazai kötvényalapok esetében tapasztalt 6 milliárd forintos nettó tőkekiáramlást nem tudta teljes mértékben fedezni a pénzpiaci alapok esetében kalkulált 4.8 milliárdos tőkebeáramlás.
Míg a vegyes alapok esetében nem volt számottevő tőkemozgás (a vagyonnövekedés szintén az árfolyamok emelkedésének köszönhető), addig az ingatlanalapokba közel 1.3 milliárd forintnyi új befektetés érkezett.
Az elmúlt hónapban számottevő mértékben nőtt mind a pénztári portfoliókban lévő vagyon (3.1%-os növekedés), mind az egyéb kezelt portfolió vagyona (1.1%-kal). Különösen kedvező a pénztárak esetében, hogy dinamikusan nőtt az önkéntes pénztárak és az egészségpénztárak kezelt vagyona (2.7, illetve 18.9%-kal).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mindezek eredményeként összességében 1.9%-kal nőtt a BAMOSZ tagok által kezelt teljes vagyon, meghaladva a 2200 milliárd Ft-ot
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


